Letapsolták Latorcait a zsinagógában; Böjte József visszalépett

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Zsidó Kulturális Fesztivál megnyitó ünnepségén beszédet mondott Latorcai Csaba helyettes államtitkár, aki a fesztivál kellő méltatása után, meglehetősen nyers hangon megfeddte a fesztivál szervezőit Petrás Mária fellépésének lemondása miatt.

Latorcai

Latorcai Csaba helyettes államtitkár

Latorcai “hamissággal és hazugsággal” vádolta meg a Mazsihiszt – a Dohány utcai zsinagógában. Válaszul a közönség letapsolta a politikust.

Alább Latorcai beszédének Petrás Máriát érintő részét közöljük, utána pedig azt a videofelvételt nézhetik meg, mely rögzíti a közönség reakcióit (mely 9 perc 40 másodperc táján kezdődik).

“A párbeszéd őszinteséget feltételez. Egymás felé fordulást, minden hátsó szándékot nélkülöző nyitottságot.

A hamisság, sőt a hazugság ugyanis megöli a párbeszédet.

Sajnálatos lenne, ha ezt a nagyszabású kulturális párbeszédet az ellenőrizetlen, rosszindulatú besározáson alapuló bizalmatlanság lengené körül.

Bezárkózást szülne ugyan is, amely pontosan ellenkezőjét éri el annak, amit a fesztivál mottója is kínál: egymás megismerését, elfogadását, a megnyílást és a szolidaritás erősítését.

Amikor Magyarország Kormánya határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen, akkor nagyon határozottan hitet tesz egymás elfogadása és elismerése, értékelése mellett.

Ugyanilyen határozottsággal áll ki mindazok mellett, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon – például olvasói levélen – alapszik.

Azért valamit ne felejtsünk el és ezt jobb, ha mindenki megjegyezi. Nem az olvasói levéllel van baj. Az is a párbeszéd egyik formája. Azonban ha a közbeszédben megalapozatlan vádak, nyilvánvaló hazugságok terjednek és sároznak be ártatlan embereket, ott a leghatározottabb fellépésre van szükség.”

Nem sokkal ezután Böjte József tudatta, hogy a Fesztivál körül kialakult konfliktushelyzet feloldása érdekében lemondott a fesztivál művészeti vezetői posztjáról, a Mazsihisz vezetése pedig elfogadta a lemondást. A Mazsihisz közlése szerint “a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti”, a fesztivál pedig folytatódik.

bojte_jozsef

Böjte József (forrás:sajto-foto.hu)

 

 

 

Címkék:Böjte József, Latorcai Csaba

[popup][/popup]