Legyen-­e szobra Hóman Bálintnak Székesfehérváron?

Írta: Házi Péter/feol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Legyen­-e szobra Hóman Bálint egykori közoktatási miniszternek Fehérváron? Erről is szólt a vita a fehérvári közgyűlésben, ahol az átépített Várkörúttal kapcsolatban is megfogalmazódtak pro és kontra vélemények.

homan2A Hóman Bálint Alapítvány 15 millió forintos támogatást kapott az igazságügyi minisztériumtól a város volt országgyűlési képviselője, egykori közoktatási miniszter szobrának felállításához, amely a tervek szerint a Vörösmarty Mihály Könyvtár árkádsora alatt, jobboldalt kap helyet. (Balra Kornis Gyula, átellenben, a Ciszterci Szent István Gimnázium lépcsőjén pedig Klebelsberg Kunó szobra látható.) 2014 augusztusában avatták fel a könyvtár árkádsora alatt Kornis Gyula egykori közoktatási államtitkár szobrát, most pedig az árkádsor másik végére tervezik Hóman Bálint miniszter szobrát.

Márton Roland szerint erkölcsileg vállalhatatlan, hogy Hóman Bálint rehabilitációja, életének pozitív oldalára hivatkozással megtörténhessen. A törvényszék nemrég hatályon kívül helyezte a népbíróság ítéletét, miszerint Hóman háborús bűnös, és Márton Roland szerint valóban vannak az egykori politikusnak az oktatás átszervezésének terén elévülhetetlen érdemei. – De azt is tudni kell róla, hogy a zsidók deportálásának egyik hazai vezéralakja volt, a zsidótörvények megalkotásában is részt vett – mondta Márton, aki Földi Judittal együtt kérte, vegye le a közgyűlés a napirendről a szoborállítás kérdését. Kovács Béla Sándor, a jogi bizottság elnöke azt hangsúlyozta, nem az önkormányzat kíván szobrot állítani, hanem egy alapítvány. Ráadásul tévedés, hogy közterületre kerülne a szobor: egy állami tulajdonú ingatlanról van szó, a végső döntést is a magyar állam hozza majd meg. Kovács Béla Sándor kiemelte, az emberiség elleni bűntett vádja alól Hómant felmentették és háborús bűnösnek sem tekinthető.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]