Lavrov „a zsidók és a nácik közti együttműködésről” beszél

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az izraeli kritika hallatán az orosz külügyminiszter dühödten vágott vissza. Már nemcsak antiszemitázza, hanem nácizza is a zsidókat.

Lavrov orosz külügyminiszter

Az orosz külügyminisztérium kedden kijelentette – tudósít az ujkelet.live –, hogy Izrael a „neonáci rezsimet” támogatja Ukrajnában, miközben a Moszkva és Jeruzsálem közötti feszültség fokozódott Szergej Lavrov külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos korábbi kijelentései miatt.

Keddi közleményében Oroszország azzal vádolta Jáir Lapid külügyminisztert, hogy „történelemmel szembemenő kijelentéseket” tett, amelyek „nagyrészt megmagyarázzák, hogy a jelenlegi izraeli kormány miért támogatja a kijevi neonáci rezsimet”.

A nyilatkozat a holokauszt idején „a zsidók és a nácik közötti együttműködés példáit” idézi, megemlítve a zsidó tanácsokat (Judenrat), amelyek számos zsidó közösségben megalakultak, és az azokat irányító személyeket, „közülük néhány rendkívül szörnyű tetteik miatt maradt meg az emlékezetben”.

Az orosz külügyminisztérium azt állította, hogy míg a holokauszt idején „egyes zsidókat bűncselekményekben való részvételre kényszerítettek”, addig a zsidó származású Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „ezt teljesen tudatosan és önként teszi”. A nyilatkozat azt is állította, hogy Ukrajna jelenleg a „legszélsőségesebb antiszemitizmus” otthona.

Moszkva azzal vádolta Zelenszkijt, hogy „származása mögé bújik”, miközben neonácikkal és „népe hóhérainak szellemi és vérörököseivel” paktál le.

Ezt megelőzően a Zona Bianca olasz hírtelevíziónak adott interjújában Szergej Lavrovot vasárnap arról kérdezték, hogyan állíthatja Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy megpróbálja „nácítlanítani” Ukrajnát, amikor Volodimir Zelenszkij, az ország demokratikusan megválasztott elnöke zsidó.

,,És mi van, ha Zelenszkij zsidó. A tény nem cáfolja a náci elemeket Ukrajnában. Úgy gondolom, hogy Hitlerben is volt zsidó vér” – mondta Lavrov, hozzátéve, hogy „a legrosszabb antiszemiták közül néhány zsidó”.

Lapid kedd reggel azt nyilatkozta, hogy az orosz kormánynak bocsánatot kell kérnie a zsidóktól és a holokauszt áldozataitól Lavrov megjegyzései miatt.

Lapid a Kan közrádiónak adott kedd reggeli interjújában azt mondta, hogy Oroszország izraeli nagykövetét „kemény beszélgetésnek” vették alá, miután hétfőn beidézték a külügyminisztériumba, „mivel megbocsáthatatlan, megbocsáthatatlan a zsidókat hibáztatni saját holokausztjukért”.

„Hitler nem volt zsidó, és nem zsidók gyilkolták meg a nagyapámat Mauthausenben” – mondta. „A nácik tették, és a nácikkal való összehasonlítás megbocsáthatatlan és dühítő.”

Lapid hozzátette, hogy Oroszországnak „bocsánatot kell kérnie a zsidóktól, a meggyilkoltak emlékéért”. Azt javasolta továbbá, hogy Lavrov „olvasson el egy történelemkönyvet”, ahelyett, hogy hamis „antiszemita pletykákat” terjeszt.

A külügyminiszter azt is elmondta, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Lavrov megjegyzései Lapid saját kijelentéseire reagáltak, amelyekben háborús bűnökkel vádolta Oroszországot az Ukrajna ellen indított inváziója közepette.

Lapid ugyanakkor megjegyezte, Izrael egyensúlyban tartja nemzetbiztonsági érdekeit és értékeit, amikor felszólal Oroszország lépései ellen.

„Mint minden demokrácia, mi is úgy gondoljuk, hogy az orosz invázió Ukrajnában indokolatlan, és véget kell vetni neki, és ezt ki is mondjuk, és szükség esetén [ennek megfelelően] szavazunk a nemzetközi testületekben.”

Teljes cikk

Címkék:Izrael, nácik, Szergej Lavrov, Ukrajna, zsidó tanácsok

[popup][/popup]