Laslo Sekelj – Jugoszlavisztikus portré

A magyar zsidó származású jugoszláv értelmiségiről is szócikket közöl az EX Symposion legújabb száma, az Exjugó lexikon. A folyóirat a könyvhéttől kapható az Írók Boltjában.

Jól összeforrasztott ellentmondások halmaza. Látszanak a hegek, és egyik részből nem következik a másik, meglehet, semmiből nem következik semmi, hacsak nem egy másik, következmények nélküli ellentmondás. Bájos ez az egész, mint egy nő, akit csak szeretni lehet, bármennyire nyugtalanítóak a házassági kilátások.

Jugoszláviát, az exet és a postot nekem Laslo Sekelj mutatta be, éppen két idő határán. Eredeti nevén Székely László szabadkai magyar születésű és zsidó származású, belgrádi illetőségű, heterodox marxista, valaha a Praxishoz kapcsolódó szociológus-filozófus, akit soha nem engedtek tanítani, éppen ellenzékisége okán, a magát marxistának valló rezsimben.

Laslo Sekelj maga volt a megtestesült ellentmondáshalmaz, mikor a belgrádi lyukakat mutatta, magyarázta nekem. „Nos, itt haladt át a rakéta az ebédlőn” – mondta, s a hangjában érződött a mély teoretikus tépelődés. Az, amit a jugoszláviai zsidókról is leírt: minden ellentmondása dacára a titói rendszerben jobb volt zsidónak lenni, mint amikor az etnonacionalizmus föllángolásával egy időben a jugoszláv népek fölfedezték maguknak a zsidókat és „instrumentalizálták” őket. Például a szlovénok – a későbbi Liberális Demokrata Párt[1] hívei – 1945 után először kiadják a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, s ugyanakkor Dávid-csillagos demonstrációt rendeznek, hogy érzékeltessék, ők Jugoszlávián belül ugyanolyan elnyomottak, mint szerte a világban a zsidók. A horvát usztasa rezsim egykori berlini nagykövete még ennél is furfangosabb volt. A horvát közönség egyetértése mellett azt állította, hogy a zsidók, csatlakozván az usztasákhoz, maguk üzemeltették a jasenovaci haláltábort, és ők irtották ki a szerbeket, cigányokat és önmagukat.

Székely Lászlónál nem volt hivatottabb ember, aki bevezethetett volna engem a belgrádi disszidens értelmiség világába, ennek a kulturált, művelt, képzett és érezhetően talajt veszetett értelmiségnek a köreibe. Nemhogy nem alakíthatták többé az intellektuális történelmet, de a Nyugathoz való kötődésük saját szemükben is megkérdőjeleződött. Minden, ami Jugoszlávia volt, még saját maga kritikája is, szinte egyik pillanatról a másikra, folytathatatlanná vált.

A nagyhangú, nagyétkű, nagypiás Laslo Sekelj 2001-ben, ötvenkét éves korában távozott közülünk, anélkül, hogy valaha is megpróbálta volna föloldani az ellentmondásokat. Legföljebb önnön pikareszk személyiségében láttatta őket.