Külön emlékeznek Jasenovacon – éles emlékezetpolitikai vita Horvátországban

Írta: Kriják Krisztina / MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Ismét külön megemlékezést tartottak a jasenovaci koncentrációs tábor felszabadításának évfordulójáról a horvátországi zsidó, szerb és roma közösség tagjai, immár negyedik éve bojkottálva a hivatalos állami megemlékezést – jelentette pénteken az N1 horvát hírtévé. 

Bleiburgi megemlékezés horvát zászlókkal 2018-ban (Fotó: Gert Eggenberger / AFP / Getty Images)

Ognjen Kraus, a horvátországi zsidó közösségek elnöke beszédében felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a történelem újraélesztése folytatódik Horvátországban, az állami intézmények pedig nem tesznek ellene semmit, ezért az “extrém jobboldal” is egyre agresszívabbá válik.

Mint mondta: a jelenlévők mind leszármazottai a második világháború idején kikiáltott Független Horvát Állam (NDH) nevű, usztasák vezette bábállam áldozatainak, és mindaddig nem lesznek hajlandóak részt venni a központi megemlékezésen, míg a Za dom spremni! (A hazáért készen állunk) usztasa köszönés közhasználatban marad.

Emlékeztetett, hogy két nappal korábban Splitben masíroztak feketemellényesek az NDH és a délszláv háborúban létrehozott horvát védelmi erő (HOS) megalakulásának évfordulóján, rendőri kíséret mellett, a Za dom spremni! köszönést skandálva. A reagálás az állam és a rendőrség részéről is elmaradt – mondta Kraus.

Kiemelte: közös megemlékezés lehetne vasárnap Jasenovacon, ha a kormány legalább annyi erőfeszítést fektetett volna a kisebbségekkel való párbeszédre, mint azt a bleiburgi megemlékezés kapcsán tette. Szavai szerint ott usztasa katonákat végeztek ki.

A második világháború végén a jugoszláv partizánhadsereg elől menekülő horvát katonák és civilek 1945 májusában elérték a mai osztrák-szlovén határ vonalát, ahol azonban a szövetséges erők feltartóztatták és visszafordították őket. A partizánok az ausztriai Bleiburg közelében, a szlovéniai Kocevski Rog mellett és a maribori úton néhány nap alatt tízezreket végeztek ki.

A horvát katolikus egyház szervezésében és a parlament védnöksége alatt évről évre megtartott bleiburgi megemlékezést Ausztriában Európa egyik legnagyobb “neonáci összejövetelének tartják”, és egyre több ellenzője akad. A karintiai katolikus egyház ezért idén elutasította a horvát püspöki konferencia kérelemét, hogy misét tarthassanak a bleiburgi tragédia és “keresztút” helyszínén.

Gordan Jandrokovic horvát házelnök azonban nemrég Bécsben találkozott osztrák kollégájával, Wolfgang Sobotkával, és megállapodtak abban, hogy Horvátország megtarthatja a megemlékezést, ha szigorúan betartja az osztrák törvényeket. Ausztriában törvény tiltja a nemzetiszocialista eszmék terjesztését, a náci ideológiát képviselő jelképek használatát és a holokauszt tagadását, amely tiltások nemrég kibővültek az usztasa szimbólumok használatára vonatkozó passzussal is.

Ognjen Kraus ennek nyomán azt üzente a horvát állami vezetésnek, hogy nem kell mást tennie, mint tiszteletben tartani a horvát alkotmányt és a horvát törvényeket, ahogy azt az osztrák törvényekkel teszi. Azt kérte a politikusoktól, parlamenti képviselőktől, a kormánytagoktól és az államfőtől, hogy a szavak helyett végre cselekedjenek.

A jasenovaci komplexumban, amelyet “horvát Auschwitzként” is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer embert öltek meg.

Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat és olyan horvátokat is kivégeztek, akik nem értettek egyet a NDH rendszerével. Az áldozatok között sok ezer gyerek volt. Az 1337 napon át működtetett usztasa tábort 1945. április 22-én szabadították fel.

[popup][/popup]