Kell-e küzdenie egy zsidónak a klímaváltozás ellen? – Arthur Waskow

Írta: Szombat - Rovat: Külföld

Igen! Felkiáltójellel a végén! Azzal kapcsolatban, hogy a klímaváltozás okán súlyos kihívásokkal kell szembenéznünk, a tudományos világ elsöprő többsége egyetért, a földdel kapcsolatos felelősségünk pedig a zsidó nép őstörténetéhez nyúlik vissza. A bibliai hagyományban – sokkalta inkább, mint a későbbi rabbinikus hagyomány szerint – a nép és a föld sorsa összefonódik, hiszen elődeink pásztorok és földművelők voltak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Tanach, azaz a héber Biblia sok tekintetben arról szól: működő vagy éppen működésképtelen viszonyban voltunk a földdel. Az Édenkert történetében Isten – a Valóság – azt mondja: „Itt ez csodálatos, bámulatos bőség, éljetek vele, élvezzétek! Csak tanúsítsatok egy kis önmérsékletet!” Persze ez nem sikerült, a bőség pedig odalett. Következményként a Valóság – Isten – azt mondja: „Most aztán életetek minden napján arcotok verejtékével kell dolgoznotok azért, hogy legyen mit ennetek.” Olyasmi ez, mint ami a Mexikói-öbölben történt 11 évvel ezelőtt, amikor az olajtársaság önmérsékletének hiánya miatt munkások haltak meg, és az öböl élővilágának nagy része súlyosan károsodott.

Később – egy pozitívabb kimenetelű történetben – a fáraó szolgasorba taszít embereket, és kegyetlensége mai szóval élve ökológiai katasztrófához vezet: Egyiptomot minden korábbinál pusztítóbb jégeső sújtja, és ihatatlanná válik a víz! A felszabadulás után azonban azt olvassuk, hogy a zsidók a pusztában megkapják a mannát – és a szombatot is. Azaz a föld termővé és bőséget hozóvá válik, ha új módon, örömmel tartóztatjuk meg magunkat.

Milyen zsidó ideáknak kell meghatározniuk a felfogásunkat?

Az örömteli önmegtartóztatás lényeges pont. Ennek kifejezője a sabbat. Mózes harmadik könyvének 25. részében azt tanítja a Tóra, hogy a földnek minden hetedik évben pihennie kell. Azt minden pásztor tudja, hogy ha engedjük a juhokat mindig ugyanazon a réten legelni, akkor mind a rét, mind a juhok elpusztulnak. Ezért a smitá (az elengedés éve) hagyja megpihenni a földet – és az embereket is, hogy felszabaduljanak kötelezettségeik alól. Rögtön ezután a 26. fejezet elmondja, mi történik, ha nem tesszük ezt. Mintha csak a modern klímatudomány szavai lennének: csapások, aszályok, éhségek, árvizek, és tömeges elvándorlás.

Később, az Írások kora után elveszítettük a kapcsolatot a földdel, és csupán a társadalmi igazságosságra koncentráltunk. De amikor a teljes földi lét veszélybe kerül, ez a társadalmi igazságosság már nem választható el a föld „igazától”, az ökológiai észszerűségtől. Itt tartunk most, és a zsidó népnek kötelessége egységbe hozni a bibliai földközpontúságot a rabbinikus társadalom-központúsággal. Ez nemcsak zsidóként, hanem emberként is felelősségünk.

Mit kell tennünk most?

A Shalom Center arra ösztönzi a hitközségeket, hogy hozzanak létre helyi napenergia-szövetkezeteket. Ezáltal – különösen közös finanszírozásban – csökkenthetik villamosenergia-kiadásaikat, ráadásul a közös cél nem csak a napelempark létrehozásában, hanem közösségként is összekovácsolhatja őket. Benne van a lehetőség, hogy örömöt hozzon a kapcsolatokba a neheztelések és rossz érzések helyett.

Milyen lesz ötven év múlva a Föld?

Ha nem cselekszünk, kopár pusztasággá lesz. Nemrégiben készült el az ENSZ jelentése arról, hogy egymillió faj kihalásával kell számolnunk – ez lenne a hatodik nagy fajpusztulás a Föld történetében. Ha túl is élné az emberiség, akkor is rettenetesen kezdetleges állapotokkal kellene szembenéznünk.  Rá vagyunk utalva az élet körülöttünk lévő szövevényére! Izrael állama számára a valódi egzisztenciális fenyegetettséget az jelenti, hogy beszorul a tenger és a sivatag közé: a Negev egyre közelebb jön, a Földközi-tenger vízszintje pedig emelkedik. Ha Dél-Afrika és Közép-Amerika lakhatatlanná válik, akkor egy fal nem lesz elég arra, hogy távol tartsa a menekülteket. Ugyanez igaz a Közel-Keletre: hiszen az emberek nem tudnak tartósan 50 fok közeli hőmérsékleten élni – és megtörténik a Leviticus 26! De nem kell így lennie. A javasolt Zöld New Deal valójában olyasmi, mint a smitá volt – a társadalmi igazságosság és az ökológiai észszerűség kombinációja. Persze sokan azt mondják: „Á, a Zöld New Deal csak álom!” Nos, erre Herzl Tivadar szavaival csak azt tudom mondani: ha akarjuk, nem álom!

A javasolt klímastratégiák bármelyike jelent-e veszélyt a gazdaságra nézve?

A gazdaság mostani formájára bizonyosan – de ez éppen azért van, mert át kellene alakítani. Amikor megújuló energiákról beszélünk, a szénbányászok és az olajipar azt kérdezi: „És velünk mi lesz?” Ezekre a kérdésekre meg kell találni a választ, amennyiben – az erkölcsi, etikai megfontolásokon túlmenően – politikailag  lehetséges lesz megtenni a szükséges lépéseket. A Zöld New Deal alapgondolata az, hogy a gazdaság átalakítása mind elméleti, mind gyakorlati szempontból sok munkát igényel, és ezt a munkát jól fizető állásokkal kell ösztönöznünk. Amikor például az Egyesült Államok belépett a II. világháborúba, Franklin Delano Roosevelt lényegében azt mondta, hogy tönkre kell tennünk az autóipart, tankgyártásra alakítva át azt.  Én úgy nőttem fel, hogy veteményesünk volt a hátsó kertben – az egész ország tele volt ilyenekkel, hogy a nemzetgazdaság a háborús igények kielégítésére összpontosíthasson. Az ilyen intézkedések azonban meg is mentették a gazdaságot, mivel új ágazatokat hoztak létre. Egyértelmű, hogy most is újfajta gazdaságot kell teremtenünk. Hogy eljuthatunk-e erre megfelelő, igazságos módon, úgy, hogy ne tegyük tönkre az embereket – köztük a szénbányászokat és az olajfinomítókat –, az nagy kérdés és kihívás.

Akik szerint a klímaváltozás elleni küzdelem tönkre fogja tenni a gazdaságot, részben éppen azok, akik jelenleg milliárdos nagyságrendben részesülnek évente ennek a fajta gazdaságnak az eredményeiből. Azt viszont nem árulják el, hogy a mostani gazdaság saját magát is felszámolja, és mindenkit magával ránt a pusztulásba. Tehát már csak ahhoz is szükséges az új, hogy a régi egyáltalán működni tudjon!

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]