Köves Slomó is megszólalt a kormánylap Horthy-mosdató cikke nyomán
Grösz Andor Mazsihisz-elnök után Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is megszólalt és elutasította Horthy Miklós teljes rehabilitálását, amit a Magyar Nemzet egyik cikkírója szorgalmazott. Részlet Köves Slomónak az Indexhu portálon megjelent cikkéből.
Köves Slomó (MTI fotó: Mohai Balázs)
Bár a nácik által elpusztított európai sorstársaikkal ellentétben a magyar zsidók többségének élete 1944 tavaszáig viszonylagos fizikai biztonságban volt, a hazai zsidóság már 1941 és 1944 között is tízezrekben mérhető emberveszteséget szenvedett. Az államigazgatás a Szovjetunióval szemben megkezdett háborúval összhangban döntött arról, hogy a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat ukrajnai területre, Kamenyec-Podolszkij környékére deportálják, ahogy Szakály Sándor „némi” érzéketlenségtől vezérelve 2014-ben fogalmaz „idegenrendészeti eljárás” elszenvedőivé váltak. A kitelepítetteket, a helyi zsidósággal együtt az SS alakulatai legéppuskázták.
A tömeggyilkosságnak összesen mintegy 23 600 áldozata volt. nehéz elképzelni, hogy mindez Horthy legalább hallgatólagos beleegyezése nélkül történhetett volna meg.
A német megszállást követően, 1944-ben Magyarországon is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, áprilisban a magyar közigazgatás támogatásával megkezdődtek a deportálások. Alig több mint egy hónap alatt a zsidó lakosság egészét gettókba és táborokba kényszerítették, majd mintegy 430 ezer embert hurcoltak koncentrációs táborokba. 1941 és 1945 között az ország zsidóságának közel kétharmadát elpusztították. Több mint félmillió magyar állampolgár vált áldozatává a munkaszolgálatnak, a deportálásoknak és a haláltáborok poklának.
Meggyőződésem szerint megalapozott állítás, hogy a kormányzó nem volt a magyar zsidóság deportálásának feltétlen híve (erről is tanúskodik 1943 tavaszi, első válaszlevele Hitlernek), sőt, bár meglehetősen tétován és későn, igyekezett is megakadályozni a legnagyobb pusztítást. Előbb a saját elnöklete alatt összehívott 1944. június 26-i koronatanácson, majd ténylegesen július 6-án leállította a budapesti zsidóság deportálását. Az én családom is ennek köszönheti életben maradását.
Azt, hogy az akkor 76 éves Horthy milyen dilemmákkal kellett szembenézzen, személyesen kiszolgáltatott helyzete mennyire befolyásolta döntéseit, aligha fogjuk megtudni. Ugyanakkor az is biztos, hogy nehezen képzelhető ennek a mégoly összetett történelmi személyiségnek a „tisztességes megítélése” anélkül, hogy feledésbe merülne a náci megszállókkal való kollaborációja és így a közreműködés 430 ezer magyar állampolgár halálba küldésében.
Egyetértek azzal, hogy régóta itt az ideje Horthy Miklós tisztességes megítélésének. Azzal azonban nem, hogy ez a kormányzó felmentését jelentse.
