Kővágóörs: ökumenikus mulatságok

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Honi Művészetért Alapítvány (mely ismerős lehet többek közt az “Ezüst Ácsceruza Díj” alapításáról) három éve a helyi önkormányzati testület együttműködésével létrehozta a település kulturális életének segítése céljából a “Három Templom Kulturális Társaságot”. Névválasztásunkat a község három műemléképülete, a két keresztény (a középkori alapokon nyugvó későbarokk stílusú evangélikus és az 1700-as évek végén épült szintén  barokk stílusú római katolikus)  templom, illletve a táji adottságokat tekintve velük egy vonalban, egy magasságban, a szomszédos dombon álló eredetileg klasszicista, későbbi hozzáépítés eredményeként inkább eklektikusnak tekinthető zsinagóga ihlette. Vallások és etnikumok (magyar, zsidó, sváb és roma lakosság) a helyiek emlékei alapján mindig békésen megfértek itt egymással, a zsinagóga és a Lauder Iskola diákjainak közreműködésével kitisztított gyönyörű zsidó temető nemcsak mint műemlékek, hanem mint a falu történetének, egy közösség életének mementói is fontosak.

kovagoors

A kővágóörsi zsinagóga ma

Kővágóörs azon történeti települések közé tartozik, ahol mára a nyaralók száma eléri az állandó lakosokét. Ez virágzóan hat a falu életére, a rendbe hozott porták, amelyek tulajdonosai igyekeztek megtartani a magyar balatonfelvidéki házak arculatát, hangulatát, jelentősen hozzájárulnak a kellemes falukép kialakulásához. A konkrét helyszín és a környék is rengeteg szép és érdekes látnivalót kínál.

A falu életében jeles nap a Falunap, melyet mindig augusztus első hétvégéjén tartanak. Immár harmadik éve hozzájárulunk a programok színesítéséhez, az idei évben az alábbi eseményekre várunk mindenkit szeretettel:

2013. augusztus 2. péntek, 16.00

PANNON HUNNIA

K. Pintér Tamás építész balatonfelvidéki tájakról készült grafikáinak kiállításmegnyitója a Kernács-házban. A kiállítást megnyitja Komjáthy Attiláné építész.

A kiállítás augusztus 4-ig látogatható.

17.30  Falunapi Zenés Előzetes, Káli Ház (Kővágóörs, Jókai u. 61.)

Fellépnek:

Klezmerész  – (Sós Judit, Török Judit – ének;  Zala Judit – hegedű; Kiglics                 József  “Yossl” – klarinét;  Temple Richárd – bőgő;
Temple Roland – gitár; Garai Péter – ütőhangszerek)

Klezmer zenét játszó együttes, repertoárjukban jiddis, héber és szefárd dalokkal.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai:

Bogdán Norbert  –  gitár, ének
Szénási Tibor    –  harmonika
Palásti Máté         – gitár

Meszecsinka – (Oláh Annamária – ének, gitár, billentyűk;
Biljárszki Emil – gitár,               billentyűk;
Krolikowski Dávid – ütőhangszerek;
Vajdovich Árpád – nagybögő, basszusgitár)

„A neve Holdacskát jelent és egy bolgár népdalból jött.
Hét nyelven énekel (magyar, cigány, bolgár, spanyol, finn, angol, arab), két országból jön (Magyarország, Bulgária) és a Csodaországba tart.”

A belépés ingyenes. A rendezvény jó idő esetén a vendéglő kertjében, rossz idő esetén az     étteremben kerül megrendezésre.

Falunap, 2013.augusztus 3.

10.00  Duo Venite –  (Tokodi Gábor – lant- és gitárművész;
Jäger Éva        – énekművész)

„Koncertjeinken a reneszánsz és barokk zene meghitt hangulatú rétegét mutatjuk be…”

Helyszín: evangélikus templom

11.00  Steve Taylor-Szabó pánsípművész

2007-ben a világ 10 legjobb pánsípművésze közé választották.

Helyszín: katolikus templom

[popup][/popup]