Kertész Imre mégis benne lesz a kerettantervben
Kertész Imrét valóban nem említi név szerint a Nemzeti alaptanterv, de az egyetlen magyar Nobel-díjas író a hamarosan megjelenő kerettantervekben szerepelni fog, mondta Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv kidolgozásáért felelős miniszteri biztos a Hír Tv-nek.

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke (b) és Révész Máriusz az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Hajnal szerint nagy baj, hogy a nemzeti alaptanterv politikai viták kereszttüzébe került, kivált a magyar és történelem tantárgyra vonatkozó része.
A kritikákra reagálva a miniszteri biztos azt mondta: Wass Albert is helyett kapott benne, de nem igaz, hogy Örkény István vagy Móricz Zsigmond háttérbe szorulna. Nem igazak azok az állítások sem, hogy a diákoknak teljesíthetetlenül sok kötelező olvasmánya lesz. A gimnáziumban a megjelent állításokkal ellentétben nem 59, csak 20 kötelező szöveget kell olvasniuk a diákoknak, míg az általános iskolában csak 9-et és nem 30-at, ahogy az egyes helyeken megjelent.