Kelemen Hunor: A szóbeli agresszió után megjelenik a fizikai agresszió is 

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Tiszteletben tartjuk a gyülekezési szabadságot, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, viszont elfogadhatatlan a napokban tapasztalt erőszak az utcán és a közösségi médiában, a rasszista rigmusok vagy az antiszemita indíttatásból megfogalmazott halálos fenyegetés – jelentette ki ma az RMDSZ szövetségi elnöke.

 

                            Kelemen Hunor

Kelemen Hunor szerint – akinek szavairól  a Szabadság nevű hírportál tudósít – a mostani vírushelyzet sokunkban szül kilátástalanságot.

„Dühösek vagyunk, hiszen mindannyian vissza akarjuk kapni a szabadságot, amit egy éve megcsonkított a járvány, a napi esetek száma is nő, amely előrevetíti, hogy ennek a nehéz időszaknak még korántsem tartunk a végénél” – írta. Hozzátette: „érthető a kilátástalanság és érthető a düh is, ami viszont nem elfogadható, az az agresszió”.

Véleménye szerint a szóbeli agresszió maga után vonja a fizikait.

„Ott, ahol szóbeli agresszió van, előbb-utóbb megjelenik a fizikai agresszió, a bántalmazás is” – figyelmeztetett.

Teljes cikk

[popup][/popup]