Karácsony Gergely: Hanuka üzenete – mindig van remény, a csoda bármikor megtörténhet

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Budapest főpolgármestere facebook-oldalán tette közzé hanukai üzenetét az alábbi képpel.

“Hanuka ünnepének üzenete, hogy mindig van remény, hogy a csoda bármikor megtörténhet.

Ma este a zsidó közösségek szerte a világban és Budapesten is meggyújtják ez első gyertyát a hanukai menórán, emlékezve a csodára és nyolc napon át életben tartva a fényt.

Nagy szükségünk van a világosságra, hiszen túl sok jutott mindannyiunknak a sötétségből. Már túl sok idő szólt a veszteségeinkről, a lemondásról, a félelmeinkről. A sok évszázados hagyományok, a múltban gyökerező és a ma is élő ünnepek mégis segítenek látni, hogy ami egésznek látszik, az csak a rész. És vannak, lesznek más részek is: jobb és fényesebb részek. Együtt, a bajban összetartó közösségként mindig jobban láthatjuk a fényt, hiszen megtaláljuk azt egymásban.

Budapest közösségének fontos része a főváros zsidó közössége. A Hanuka Budapest ünnepe is. Az, hogy idén a keresztény advent ünnepe is ezen a napon kezdődik, jól jelképezi a vallások, a kultúrák összetartozását egy olyan pillanatban, amikor nagy szükségünk van arra, hogy a barátot, a hasonlót lássuk meg egymásban.

Azt kívánom mindenkinek, aki most ünnepel, hogy ne veszítsétek el a hiteteket a csodában, és őrizzétek mindig a világosságot!

Chag Hanuka Sameach!” – zárul Karácsony Gergely főpolgármester üzenete a hagyományos köszöntéssel.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]