Jövő szerdáig “él” csak a Tormay Cecile köz

Írta: Lengyel Tibor / Népszava - Rovat: Hírek - lapszemle

Mások mellett elsőként tiltakoztunk itt, a Szombat hasábjain, hogy Tormay Cécile utcát kapjon. Elértük célunkat.
Ki se helyezik az új utcanév-táblát, így csak “papíron” és úgy is csupán két hétig létezik Tormay Cecile-ről elnevezett közterület Budapesten – értesült a Népszava.
A Városháza a lap értesülésére megerősítette, hogy Tarlós István főpolgármester nem várja meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértőinek állásfoglalását a vitatott történelmi szerepű írónővel kapcsolatban, hanem már a következő, június 12-i közgyűlésre beterjeszti javaslatát, mellyel a közgyűlés visszavonja azt a múlt heti rendeletét, melyben egy II. kerületi, eddig névtelen közt Tormay Cecile-ről neveztek el. Városházi forrásaik szerint ezzel hosszú időre “jegelik” a kényes témát, vagyis gyakorlatilag végleg lekerült a napirendről a javaslat, hiszen ha a városvezetés bízna abban, hogy az MTA elfogadhatónak tartja a névváltoztatást, illetve annyira erős lenne a politikai szándék, hogy – ha csak ideiglenesen is – kitartsanak a döntés mellett, nem visszavonnák a határozatot, csupán felfüggesztenék az MTA állásfoglalása megérkezéséig.
tormay_cecil
Mindössze egy nappal a közgyűlési döntés után – amely további 11 közterületet nevezett át- illetve el, köztük ötöt “kommunistátlanított – visszakozni kényszerült a főpolgármester. A fővárosi MSZP már a közgyűlésen felháborodott azon, hogy a fővárosi közgyűlés kormánypárti többsége és a Jobbik a Fidesz-KDNP-s kulturális “kánonba” beemelt, a Kerényi Imre ötletére a Nemzeti Könyvtár sorozatban is helyet kapott Tormay Cécile-nek utca-elnevezéssel állított emléket. Az antiszemita hangvételű műveiről ismert írónő ráadásul éppen az első zsidótörvény életbe lépésének 75. évfordulóján “kapott” utcát Budapesten – jegyezték meg a szocialisták. Másnap már a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is tiltakozott, amiért Horthy Miklós “kedvenc” antiszemita írónőjéről közterületet neveztek el. Olyan személyről – folytatták – akinek élete és munkássága megkérdőjelezi a magyar kormány gyakran hangoztatott elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Még aznap megszólalt az ügyben a Zsidó Világkongresszus elnöke is. Ronald S. Lauder is azt közölte, hogy “Budapest döntése kétségessé teszi a kormány fellépését.” Az írónőt “hírhedt antiszemitának” nevező elnök arra buzdította Orbán Viktort, “beszéljen a főpolgármesterrel, és vegye rá, hogy vonja vissza az átnevezést”. A teljes cikk itt olvasható.
[popup][/popup]