Izrael több száz drónt semmisített meg Iránban?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Egy február közepi, mindeddig eltitkolt, Izraelnek tulajdonított támadással megsemmisítettek több száz drónt Iránban – jelentette a Háárec című újság honlapja kedden.

2021-ben jelent meg ez az azonosítatlan helyen készült fotó az új Gáza drónról a Sepahnews, az Iráni Forradalmi Gárda oldalán (Sepahnews via AP)

A hat drónnal végrehajtott légitámadás súlyos veszteséget okozott Irán drónarzenáljának, megsemmisített több száz, különböző méretű, távirányítással működő, pilóta nélküli repülőt a nyugat-iráni Kermánsáh városa mellett.

Teherán Izraelt vádolja a támadással, de Jeruzsálem nem ismerte el felelősségét. Ennek a hétnek az elejéig egyik ország sem említette meg a történteket, először vasárnap számolt be róla a libanoni al-Mayadeen tévétársaság, amely kapcsolatban áll a síita, libanoni Hezbollah terrorszervezettel és az azt irányító Iránnal is.

Irán szombat este rakétatámadást intézett Irak kurdisztáni fővárosa, Irbil ellen. Az Al-Mayadeen szerint ez válasz volt az Irán ellen intézett február közepi akcióra. Teherán vállalta a felelősséget az Irbil elleni szombati akcióért, amelyben állítása szerint egy izraeli katonai bázist céloztak ott, de a kurdisztáni kormány szerint egy polgári létesítményt találtak el.

Irán az elmúlt években széles körben alkalmazott fegyverrel felszerelt drónokat a Közel-Keleten végrehajtott támadásokban. Az Iráni Forradalmi Gárda drónokat adott át a jemeni lázadó húsziknak, valamint az iraki és szíriai síita milíciáknak, és a Hezbollahnak is van drónarzenálja.

Az elmúlt hetekben Izrael lelőtte a Hezbollah egyik drónját Észak-Izraelben, Galilea felett, míg egy másiknak sikerült behatolnia, majd távoznia Izrael légteréből. Az izraeli hadsereg a közelmúltban bejelentette, hogy tavaly iráni drónokat semmisítettek meg F-35-ös vadászgépekkel, amely a világon az első ilyen “elfogás” volt – emlékeztetett a Háárec. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]