Izrael nap a Szent István parkban – május 21-én

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Május 21-én vasárnap ismét Izrael Nap (Jom Háácmáut) a Szent István parkban az MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A közel 50 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvény hagyományosan egy szabadtéri fesztivál hangulatát idézi, ahol zene, gasztronómia, hazai és nemzetközi kulturális programok várják a látogatókat 0-120 éves korig. 

“Autentikus izraeli és közép-kelet-európai zsidó konyhát kóstolhat a fesztiválra látogató: lesz kitelepülő kóser üzlet az Oblath Kóser Bolt jóvoltából, az éttermi vonalat a jól ismert Carmel Kóser Étterem és a Hummus Bar erősíti, a Semes Pékség és a Brooklyn Bagel különlegességeivel karöltve. Frissítő ízekkel készül a Fragola Fagylaltozó és az Extra Café is; ezen kívül sok más finomságra bukkanhat a programok között pihenni vágyó közönség.

Zenei előadók között ismét fellép többek között a Czakó Virág Quartet, az est zárókoncertjén pedig egy világszerte ismert izraeli zenekart, a Quarter to Africát láthatjuk a színpadon, akik a 2022-es Sziget Fesztiválon is megtáncoltatták a közönséget.

A zenei feltöltődés mellett, kuriózumnak számító kulturális és aktív programokhoz is lehet csatlakozni a nap folyamán.

A Szent István parkban debütál a Budapest150 kvízjátéka. A Mázlista elnevezésű, nyolcalkalmas programsorozat első állomásán kifejezetten zsidó tematikájú kérdésekben lehet magunkat megmérettetni helyszíni nyereményekért. Az utazó installáció utolsó állomása után pedig izraeli retúrjegyet nyerhetnek a résztvevők.

A MAZSIHISZ jóvoltából a bátrak különleges pénzesőben próbálhatnak szerencsét: a Money Box speciálisan erre a célra kialakított telefonfülkéjében a cél minél több játékpénzt elkapni a levegőben, amelyek ajándékra válhatóak a helyszínen.

Gyermeknapra hangolódva egy igazi elő-gyereknapi vasárnapot varázsol a parkba a kicsiknek szóló programpaletta. A Gólem Színház Bárkaland című gyerekelőadását hozza el, a nagyszínpadon pedig a Buborék Együttes játssza a talpalávalót a leglelkesebb korosztálynak. Természetesen nem maradhat el az ugrálóvár, kézműves sarok, mesés fotófal, arcfestés, popcorn és a vattacukor sem – csak hogy a gyerekek legnagyobb kedvenceit említsük.

Komolyabb fiatalemberek és hölgyek számos izraeli és hazai ifjúsági program közül válogathatnak. Játékos héber nyelvleckékben próbálhatják ki magukat a kezdők és a magabiztos nyelvtudásúak is.

A szervezők számára Izrael Nap apropója arra is jó alkalom, hogy felhívják a figyelmet a sokszínű izraeli kultúrára. Fontos, hogy résztvevőként nem csak a hazai zsidó közösségre számítanak: az ingyenes rendezvény mindenki számára nyitott, akit érdekel az izraeli kultúra, vagy épp szívesen kimozdulna otthonról egy eseménydús délutánra – akár családdal, barátokkal vagy egyedül.

Tartsatok velünk, és ünnepeljünk együtt május 21-én!” – zárul a közlemény.

https://fb.me/e/1foQ6WhlT

Izrael75

Helyszín: Szent István park

2023 május 21. vasárnap, 14:00 – 20:00

A rendezvény ingyenes és mindenki számára nyitott.

[popup][/popup]