Izrael lesz az Art Market Budapest idei díszvendége

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Ezt közölte keddi tel-avivi sajtótájékoztatóján Ledényi Attila, a kortárs képzőművészeti vásár alapító-igazgatója. 

Az október 12. és 15. közötti rendezvényen idén is mintegy száz magyar és külföldi galéria, intézmény és művészeti projekt vesz részt a Millenáris parkban. Négy kontinens több mint 35 országából érkeznek, hatezer négyzetméteren mintegy ötszáz művész alkotásait mutatják be.

Várhatóan öt izraeli galériát választanak ki, hogy képviselje a különlegesen gazdag és színes, magas színvonalú és inspiráló izraeli kortárs képzőművészet – mondta Ledényi Attila.

A budapesti vásáron izraeli napot is tartanak. Október 15-én előadást tart James Snyder, a jeruzsálemi Izrael Múzeum neves igazgatója, aki több évtizede vezeti az intézményt. Vendég lesz még az 1934-ben Magyarkanizsán született, magyar ajkú Dan Reisinger, aki grafikai munkásságáért megkapta Izrael legmagasabb kitüntetését, az Izrael-díjat.

Emellett a kortárs művészeti vásár a CAFe Budapest fesztivállal szervezett társrendezvényeken izraeli fotókiállításra, zenei és tánceseményekre, VIP-programokra, előadásokra is várja a közönséget.

Az art.is.real, art.israel néven szervezett októberi izraeli képzőművészeti bemutatkozás egyik társrendezvénye Kluger Zoltánnak, Izrael egyik legjelentősebb, az 1930-50-es években alkotó sajtófotósának a budapesti fotókiállítása lesz.

A 2011-ben indult vásárnak korábban többek között Lengyelország, Berlin és Kolozsvár volt a díszvendége, és mint Ledényi Attila elmondta, az alkotások bemutatása mellett idén is céljuk a személyes és a szakmai kapcsolatok megteremtése és ápolása, és hogy a műgyűjtők mellett új közönséget, köztük fiatalokat hódítsanak meg a kortárs művészeteknek.

“Az Art Market Budapest az alapítása óta törekszik a szokatlan, újszerű, Magyarországon, illetve a kelet-európai régióban kevésbé ismert műalkotások bemutatására, és Izraelből az ilyen művészet legjavát tudjuk behozni, amelyhez efféle gazdagságban nagyon ritkán lehet hozzáférni” – hangsúlyozta.

Ledényi Attila az MTI-nek elmondta, hogy évek óta figyelik az izraeli művészeti tartalmakat, és az izraeli szakmai kapcsolataik, például az Izrael Múzeum segítségével sikerült pontos képet alkotniuk “erről a nagyon magas színvonalú, nagyon komplex és nagyon izgalmas kortárs művészetről, amely alig reprezentált a világban”.

“Számos dologban különleges az izraeli képzőművészet: bizonyos szempontból közel-keleti, de mégiscsak európai gyökerű kultúra, s a kultúrák nagyon intenzív találkozása izgalmas, másfajta művészeti látásmódot és megközelítést hoz felszínre” – hangsúlyozta az izraeli művészet egyediségéről.

“Mindez kifejezetten inspiratívan hat, ha belekerül egy szélesebb, globális művészeti közegbe” – emelte ki Ledényi Attila.

A Fresh Paint rendezvényén bemutatott kerámia

Izrael meghívását az izraeli Fresh Paint (Frissen festett) című kortárs művészeti vásáron jelentették be hétfő este Tel-Avivban, a magyar és izraeli galériák Talking Paper (Beszélő papír) című közös kiállításának megnyitóján.

A magyar nagykövetség támogatásával létrehozott csoportkiállításon több vezető magyar és izraeli galéria mutatta be művészei munkáit a nagyközönségnek az inspiráló művészi párbeszéd jegyében.

 

[popup][/popup]