Izrael diaszpóraügyi minisztere a Mazsihisz vezetőivel találkozott
Vasárnap délután hivatalos látogatást tett a Mazsihisz-ben Amichai Chikli izraeli diaszpóraügyi miniszter.
![](https://www.szombat.org/files/2024/03/chikli-Mazsihisz-1024x683.jpg)
Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség és Dr. Grósz Andor Mazsihisz elnöke, és jobbra elöl Amichai Chikli a Dohány utcai zsinagógánál (Fotó: Szentgyörgyi Ákos, Mazsihisz)
A minisztert Dr. Grósz Andor Mazsihisz elnök, Mester Tamás BZSH elnök, valamint Dr. Frölich Róbert országos főrabbi fogadta a Dohány utcai zsinagógánál, ahol a miniszter megismerkedett a zsinagóga, valamint a magyar neológ zsidóság történetével.
Vele tartott a látogatáson Jakov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete, valamint Birman Moran, Izrael Állam Nagykövetségének misszióvezető-helyettese.
A zsinagóga látogatást követően a Raoul Wallenberg Emlékkertet és a hitközség Síp utcai épületének dísztermét tekintette meg az izraeli delegáció, majd a látogatás zárásaként Amichai Chikli megbeszélést folytatott a két elnökkel az izraeli nagykövet társaságában.
*
Ámicháj Chiklit Bóka János európai ügyekért felelős miniszter fogadta pénteken. Az izraeli miniszter megköszönte Magyarország rendíthetetlen kiállását Izrael önvédelemhez való joga mellett, különösen a nemzetközi fórumokon, mint az ENSZ és az Európai Unió – adta hírül a zsido.com.
![](https://www.szombat.org/files/2024/03/chikli-boka.webp)
Amichai Chikli és Bóka János miniszterek
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország minden erejével igyekszik elérni a Hamász terroristái által foglyul ejtett túszok szabadon engedését.
Amichai Chikli a Milton Friedman Egyetemen tartott előadást az Izraelt ért brutális palesztin terrortámadást követő háború fejleményeiről, majd az Óbudai zsinagógában az EMIH vezetőivel találkozott.