Izrael: 14 párt indul a márciusi választásokon

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Benyújtották képviselőjelöltjeik listáját a pártok a március 23-i választásokra Izraelben.

A Kneszet egy korábbi ülése

Jelentős változások történtek a tömörülésekben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Csütörtök éjfélig nyújthatták be a törvényhozásnak a választásokon induló pártok a képviselőjelöltjeik listáját. A 12-es kereskedelmi TV esti híradója szerint erre a márciusi, két év alatt negyedik parlamenti választásokra készült fel a legjobban Benjámin Netanjahu miniszterelnök, és ezúttal a legjobbak az esélyei a 120 képviselő többségét, 61 főt tömörítő vezető vallásos-jobboldali koalíció létrehozásához.

A politikai paletta jobb szélén új, Netanjahu kezdeményezésére egyesült párttömörülés tűnt fel, elsősorban a vallásos telepesek képviseletében, amely szerda este írta alá a közös indulásukról szóló megállapodást.

Ennek vezetője Becalel Szmotrics, a vallásos Cionista Párt elnöke, részt vesz benne a Noam nevű vallásos párt és Itamár Ben-Gvir, a Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű, nacionalista és arabellenes, a hírhedt Meir Kahane rabbi tanításait követő párt elnöke. Várhatóan csatlakozik hozzájuk Hagit Móse, a Zsidó Haza nevű telepes-párt vezetője is.

Netanjahu azért hozta tető alá ezt a pártszövetséget, mert biztos akart lenni abban, hogy a jobboldali táborban ne vesszenek el szavazatok. Ehhez még azt is vállalta, hogy felvesz a Likud párt listájára egy jelöltet Szmotrics pártjából, és miniszteri tárcákat is ígért nekik kormányfővé válása esetén. A közvéleménykutatások szerint ezek a pártok egyedül nem tudnák átlépni a 3,25 százalékos választási küszöböt, de együtt bejutnak a Kneszetbe.

A következő jobboldali párt Naftali Bennet Jobbra (Jamina) nevű politikai mozgalma, amely szintén tagja lehet Netanjahu koalíciójának. Bennet ennek soha nem zárta ki a lehetőségét, noha az elmúlt évben keményen ostorozta a kormányfőt a koronavírus járvány kezelésében szerinte elkövetett hibáiért.

A Likud megerősödve készül a választásokra, listája nem különbözik lényegesen az előző választások névsoraitól. A kormányfő pártja soraiba fogadta Orli Levy-Aboksziszt, aki az előző választáson a baloldali párttömörüléssel nyerte el mandátumát, majd átállt a kormányfőhöz és miniszterként szolgált az elmúlt fél évben.

Főként Netanjahuval szembekerült, s a Likudból kivált politikusok alkotják a Gideon Szaár vezette Új Remény pártot, amely elsősorban a jobboldali és a centrista szavazókra számít, és semmiképpen sem kész koalícióra a kormányfővel.

Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű pártja elsősorban a volt Szovjetunióból érkezett, s jobboldali irányultságú szavazóbázisára épít, és szintén világosan kijelentette, hogy csakis a Netanjahuval szemben álló tömbben lép kormányra.

Jaír Lapid Van Jövő nevű centrista pártja a legutóbbi közvéleménykutatások szerint a második legnagyobb párt lehet március végén, s szintén a kormányfő ellenében politizál.

Beni Ganz Kék-Fehér pártja egy éve még a Likuddal vetekedett, amikor Lapiddal közösen indultak a választásokon, de jelenleg a közvéleménykutatások szerint nem fogja megugrani a kneszetbe jutás küszöbét, mert választói csalódtak benne, amikor legfőbb ígéretét megszegve koalíciós kormányra lépett Netanjahuval. Mégis beadta jelöltjei listáját, és ha nem jut be, és nem lép vissza a választások előtt a küzdőtérről, akkor a kormányfővel szemben álló politikai tömb jelentős számú szavazatot veszíthet miatta.

A szociáldemokrata Munkapárt egészen addig mélyen a küszöb alatt teljesített, amíg másfél hete Merav Michaelit az élére nem választották. Azóta egyre többen szavaznak bizalmat a pártnak, és visszatért az élet ebbe a már többször leírt mozgalomba, Jichák Rabin és Simon Peresz pártjába.

Noha jelenleg mélyen a bejutási küszöb alatt mérik, mégis beadta listáját Jaron Zalicha közgazdász, a pénzügyminisztérium volt vezető tisztviselője is, aki miatt szintén számos szavazatot veszíthet el a baloldal, ha nem lép vissza március 23. előtt.

A baloldalon a bejutás körül lavíroz jelenleg a Merec nevű baloldali liberális párt, amely Nicán Horovitz vezetésével már számos alkalommal bizonyította be erős hajrával, hogy helye van a Kneszetben.

Benjámin Netanjahu legnagyobb eredménye az arab pártok Közös Listájának a felrobbantása volt az utóbbi hónapokban a helyi média szerint. Szerdán az eddigi négy helyett mindössze három párt, a Hadas, a Tal és a Balad egyesült ismét közös listában, s így nekik csak 9-10 mandátumot ígérnek a felmérések – szemben a korábbi 15 parlamenti hellyel.

Külön arab vallásos pártot alapított Netanjahu kezdeményezésére Manszur Abbász, amely jelenleg a bejutási küszöb alatt található. Akár bejut a parlamentbe, akár kint marad, ez a párt teljesen felboríthatja a miniszterelnök javára az eddigi erőegyensúlyt, ugyanis miatta a korábbihoz képest 5-6 mandátummal csökken a Netanjahuval szemben álló tömb képviselőinek száma.

Ha elérik a küszöböt, akkor legalább 4 képviselővel Netanjahu szövetségeseként támogathatják a kormányfőt, s gyöngíthetik az arab kisebbség egységes álláspontját, miközben az elmúlt két évben kétszer is az arab pártszövetség akadályozta meg a korrupciós vádiratok miatt nehéz helyzetbe került miniszterelnököt a kormányalakításban.

Emellett az askenázi és a keleti zsidók ultraortodox pártjai is indulnak, és várhatóan 8-8 képviselői helyet szereznek a 120-ból. Ők a kormányfő leghűségesebb szövetségesei, s várhatóan támogatják Netanjahu kormányalakítási kísérletét a választások után.

Shiri Zsuzsa/MTI

[popup][/popup]