Izrael 1355 új telepeslakást épít

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izrael bejelentette több mint 1300 új telepeslakás építésének jóváhagyását – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.

Korábban épített izraeli házak a Nyugati Parton

Zeév Elkin építésügyi miniszter hozta nyilvánosságra, hogy fel fognak építeni 1355 új telepesotthont az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában / a nyugati parton. Joe Biden amerikai elnök beiktatása, 2020 januárja óta ez az első ilyen izraeli lépés.

Az építés- és lakásügyi minisztérium azt is bejelentette, hogy öt éven belül, 2026-ig 1500 lakást kívánnak felhúzni a szintén Ciszjordániában / a nyugati parton lévő Jordán-völgyben, s ezzel megduplázzák az ott élő izraeliek számát, mely jelenleg mintegy 6400.

A minisztérium közleménye szerint az új otthonok közül 729 Arielben, 346 Bét Elben, 102 Elkanában, a többi pedig Geva Binyaminban, Emanuelben, Karné Somronban és Bétár Illitben található.

Az állami költségvetés 224 millió sékellel, (mintegy 22 milliárd forinttal)  támogatja az újabb építkezéseket, melynek zömét a kiemelt településekre vonatkozó kormányhatározatok alapján elkülönített fejlesztési források teszik ki. A pénzből mintegy 90 millió sékelt (közel 9 milliárd forintot) a települések infrastruktúrájának tervezésére és fejlesztésére fordítanak.

Szerdán fog összeülni az építkezéseket meghatározó tervezőbizottság, hogy mintegy 3100 új lakás engedélyezéséről, illetve az engedélyezési eljárások bizonyos szakaszairól tárgyaljon – emlékeztetett a Háárec című újság honlapja.

Jövő vasárnap ez a bizottság várhatóan jóváhagyja mintegy 1300 új otthon felépítését a C zóna palesztin településein is, amely izraeli biztonsági, és palesztin civil közigazgatás alatt áll, de az építési jogok Izraelhez tartoznak. Ezzel az elmúlt tíz év legnagyobb szabású lakásépítését engedélyezik a palesztinok számára.

A Békét Most nevű civil békemozgalom szerint a jelenlegi izraeli kormány Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök megszálló politikáját folytatja. “A szociáldemokrata Munkapártnak és a baloldali liberális Merecnek fel kell ébrednie, és követelnie kell a településeken az építkezési őrület azonnali leállítását, mely rontja a jövőbeli politikai megoldás kilátásait” – áll közleményükben.

A kormánykoalícióban részt vevő Merec párt egyik képviselője bírálta a döntést, mert az szerinte sérti Izrael érdekeit.

Jelenleg mintegy 475 000 telepes él Ciszjordániában / a nyugati parton, 2,8 millió palesztin mellett. A nemzetközi jog tiltja civilek betelepítését a katonai hadjárattal elfoglalt területekre, de ezt Izrael e terület esetében biztonsági és történelmi okokra hivatkozva vitatja.

A jövendő palesztin állam Ciszjordániában és a Gázai övezetben jönne létre a kétállami megoldás révén, amely palesztin állam kikiáltását ígéri a sok évtizedes palesztin-izraeli viszály megoldása érdekében. A palesztinok az izraeli települések építését Ciszjordániában a nemzetközi jog megsértésének és a béke akadályának tekintik, és ebben széles körű nemzetközi támogatást élveznek. (MTI nyomán)

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]