“Inkább csak legyintett, hogy komolytalan zsidó úrifiúk”

Írta: Németh Ványi Klári - Rovat: Hírek - lapszemle

Tar Sándorról beszél tanítványa

Ménes Attila a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb ügynökbotrányának főszereplőjéről, Tar Sándor íróról írt drámát Bihari címmel. A darab fikció. A szerző ahelyett írta meg, aki nem volt képes erre. Ménes darabját a Katona József színházban játsszák. A Hetek interjúja.

Személyesen ismerte a kortárs magyar irodalom kiválóságát, Tar Sándort, a mai napig mesterének tekinti. Miután 1999-ben kiderült róla, hogy ügynök volt, sokan várták tőle, hogy írja meg, miért jelentett, miért árulta el a barátait, akiknek többek között azt köszönhette, hogy Magyarország egyik legrangosabb írójává vált. Ehelyett Gothár Péter filmrendező ötletére Tar megírta Az áruló című filmregényét. Történelmi hitelesség és személyes ihletettség nélkül született meg ez a műve, amelyben mint áldozatot mutatja be magát, és minden felelősséget hárít. Miért Ön írta meg végül az igazságot?

Tar Sándornak kellett volna megírnia, miért lett azzá, aki lett. Miért tette azt, amit tett. Ő azonban erre nem volt képes. Egyszerűen nem tudott szembenézni a múltjával.

Nem akart vagy nem tudott?

A lelepleződése után egy ideig nem ment emberek közé, összeroppant, miután Berkovits György a Budapesti Jelenlétben közzétette a leleplező cikket. Nem nevesítette, de egyértelműen kiderült, hogy ő jelentett Berkovitsról. Sajnos kibukott, vagy hál’ Isten, ezt máig nem tudom eldönteni. Berkovits kikérte a róla készült jelenté­seket, és ott szembesült azzal, hogy Tar Sándor róla és több barátjáról is beszámolt tartótisztjének. Miután 1999-ben fény derült minderre, még néhányszor elmentem hozzá. Mindig megkérdeztem, hogy miért csinálta? Azt válaszolta, hogy soha senkinek nem fogja elmondani az indítékát.

Máig nem tudom feldolgozni, hogy akit ennyire szerettem, az a nagyszerű ember ilyen aljasságokra volt képes.

1982-ben ismertem meg. Akkor ő már nagy írónak számított. Mindenki, aki konyított valamit az irodalomhoz, olvasott, tisztában volt ezzel. Debrecenben élt, ott ismerkedtem meg vele fiatal, kezdő íróként egy közös ismerős segítségével. Emlékszem az első találkozásra. Nagyon izgultam. Feszélyezve éreztem magam, amikor beléptem az Öreghez. Öreg?! – akkor volt negyven valahány éves.  Annyira természetesen fogadott, úgy viszonyult hozzám, mintha a gyárban egy munkás haverja lennék, abban a pillanatban feloldódtam. Sokáig nagyon szerettem volna, ha ő az apám, és úgyis tekintettem rá, mint az apámra.

Tudja, milyen jól esik egy kezdőnek, ha ilyen rangos író bátorítja? Amikor türelmetlenkedtem, sürgettem a sikert, meg panaszkodtam, hogy alig olvassák, amiket írok, mindig azt mondta: „Várjál! Dolgozni kell! Összejön, csak melózni kell!”

Emlékszem a lakására. Tipikus szövetkezeti panellakás volt egy négyemeletes, szellős, tágas lakótelepen. Harmincéves zsemleszínű szekrényekkel. Kicsit kopár volt minden, de rend volt. A szegénység rendje. Az ágyra volt dobva egy pokróc. Több kezdő írót is tanított, egy kis fészek volt a lakása. Nagyon jó emberérzéke volt.

Amikor kiderült az ügynökmúltja, akkor is szerette volna, ha ő az apja?

Döbbenetesnek tartottam, hogy ez történt. Amit én ismertem belőle, abból minden arra utalt, hogy ilyen egy jó ember. Közben meg! Nagyon haragszom rá, de még ennél is jobban szeretem. Engem soha nem bántott. Másokat viszont igen. Olvastam többek között egy jelentést, melyben egy nőre hívta fel a III/III-as tisztek figyelmét, aki a belső ellenzékkel kapcsolatban állt, és folyamatosan érintkezett velük. Ez a nő szexuálisan erősen függő volt, így ezen a gyengeségén keresztül rabságban lehetett tartani.  Tar azzal a jó tanáccsal látta el a tiszteket, hogy ha kapcsolatot kezdeményeznek vele, arra nagyon vigyázzanak, hogy a nő számára mindez igazi szerelemnek tűnjön. Nem szabad tudnia arról, hogy a III/III-as csoport egyik tisztje információszerzés céljából használja. Tartsák szem előtt, hogy a nő idegállapota labilis, ha összeroppan, nem lehet tovább besúgóként működtetni. Végtelenül undorító. Ez csak az egyik a sok közül, amit Tar Sándor csinált.

Azt gondolja, hogy Önnek is árthatott volna? Ön is a barátja volt.

Ha akart volna, igen. 1984-ben Debrecenből Budapestre költöztem. Diplomáztam. Debrecen unalmas volt számomra, ráadásul meggyűlt a bajom a helyi rendőrséggel is. A Kádár-érában elég volt, ha hosszú haja volt valakinek, már belekötöttek a rendőrök. Igazoltatták, verték. A debreceni rendőrterror áldozata lett az a fiú, akit a városi dzsessz-napokon lőttek le. Budapesten a város méreteiből fakadóan el tudtam rejtőzni, és hamarosan bekapcsolódtam az illegális ellenzéki mozgalom külső köreibe. Igazságosnak tűnt a rendszerrel szemben állni. Utálta az ember a kommunizmust, azt, ami van. A legradikálisabb körhöz tartoztam, Nagy Jenő köréhez, Gadó Györgyöt is sikerült megismernem. Ő szerkesztette a Magyar Zsidó című kitűnő szamizdatot. Szállítottam le Debrecenbe nyomtatóeszközt is. Szlapkát. Ez egy primitív stencilező szerkezet volt. Ezen állították elő a szamizdatokat. Buli volt.

Nagy Jenőhöz mentem a Bibó-emlékkönyvekért, ott volt a terjesztési pont, amikor kiderült, hogy a könyveket elkobozták. Akkor még nem tudtam, hogy ezt is Tar Sándor jelentette.

Elmesélte neki a budapesti kalandjait? Beszélt neki arról, hogy miben vesz részt?

Igen. Fel is ajánlottam neki, hogy szállítok hozzá Pestről szamizdatot, de azt mondta, hogy nem kell. Ő meg tudja szerezni. Nem néztem utána, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy rólam semmit nem jelentett. Féltett. Meg akart védeni attól, hogy én is lebukjak, és akkor engem is megzsaroljanak.

Mi alapján válogathatta meg, hogy kiről jelent és kinek kegyelmez meg? Szimpátia alapján? Bánki Éva irodalomtörténész mondta róla, hogy Tar Sándor rákapott a jelentés ízére és kéjjel jelentett.

Sándor a budapesti underground, javarészt zsidó származású értelmiségéről jelentett. Direkt ebből a célból szervezték be. Bennem magát láthatta. Hasonló mélységből jöttünk.

Mit gondol, működhettek Tar Sándorban antiszemita indulatok, és ezek is közrejátszhattak abban, hogy a jóért gonosszal fizetett?

Előttem nem nagyon zsidózott. Egyszer-kétszer, és akkor sem durván. A Beszélő körére, a szamizdatosokra utalt úgy, hogy „ezek ilyen pesti, zsidó, úri fiúk”. Voltak ilyen megnyilvánulásai. Ilyenkor nem a szeretet és az elfogadás tükröződött benne. Tulajdonképpen népi antiszemita volt. Még a gyerekkorából eredeztethető, a falusi környezetből, a stigmatizálásból, hogy a zsidó drágán adja a boltjában az árut, és mindenkit be akar csapni, meg a többi előítéletből. Szempont volt ez nála. Ez az én személyes meggyőződésem. Persze az antiszemitizmusa nem a mai modern politikai antiszemitizmus, nem pusztító. Inkább csak legyintett, hogy komolytalan zsidó úrifiúk. Ugyanekkor ezekkel az emberekkel nagyszerű barátságot ápolt.

Mindenkinek megvan az az emberi gyengesége, hogyha valaki nagyon dicséri, azt az illetőt közel érzi magához. A demokratikus ellenzék jelentős alakjai fedezték fel Tar Sándor prózai szövegeit. Ezeket a fiúkat érdekelte a munkásosztály elnyomása. Haraszti Miklós maga is dolgozott gyárban. Ezekből az élményeiből írta meg a Darabbér című szövegét. Tar Sándor egyenesen ebből a világból jött. Ennek a világnak a legmélyéről hozott tűpontos ismereteket az írásaiban.

Az eredeti szöveg itt olvasható.

 

támogatás

Címkék:Tar Sándor