Ingyenes vezetett séta a Salgótarjáni úti temetőben Zsidó Kultúra Európai Napja programjaihoz

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben megtartott ingyenes sétával csatlakozik az Zsidó Kultúra Európai Napjához 2018. szeptember 2-án, vasárnap.

Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója

A luxemburgi székhelyű European Association for the Preservation and Promotion of Jewish Culture and Heritage (AEPJ) nevű szervezet minden év szeptember első vasárnapján szervezi meg a zsidó kultúra európai napját, melyhez a NÖRI idén második alkalommal csatlakozik a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben szervezett ingyenes sétával.

Budapest egyik legkülönlegesebb, számos műemléket őrző helyszíne, a 2002-ben teljes egészében műemlékké nyilvánított temető 2016-ban került a Nemzeti Örökség Intézetének kezelésébe. A pesti zsidóság elitjének végső nyughelyéül szolgáló mauzóleumok közül a legtöbb Fellner Sándor és Quittner Zsigmond munkája. A zsidó szimbólumok és a magyar népi motívumkincs elemeit egyesítő számos síremléket, illetve a szertartási- és kapuépületet a szecesszió korának hazai géniusza, Lajta Béla tervezte.

A Zsidó Kultúra Európai Napja idei mottója a történetmesélés. Meggyőződésem, hogy a Salgótarjáni utcai zsidó temető a magyar zsidóság békés és virágzó korszakának legkülönlegesebb történeteit rejti. A temetőn végigsétálva találkozhatunk művészekkel, mecénásokkal, a magyar gyáripar nagy alakjaival, akiknek a története egész magyar történelmünk meghatározó mozzanata. A Nemzeti Örökség Intézetének célja, hogy ezek a történetek ismertek maradjanak. Ezért célunk az, hogy a Salgótarjáni utcai zsidó temető felkerüljön a UNESCO Világörökségi Listájára.”– hangsúlyozta Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója az emléknap kapcsán.

A szeptember 2-án, vasárnap 10 órakor kezdődő sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni http://fiumeiutisirkert.nori.gov.hu/sirkerti-setak oldalon lehet.

[popup][/popup]