Húsz év után újra lesz kántorkoncert Szegeden

Írta: szegedma.hu - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle, Közösség

A szegedi zsinagóga felújításáról, az izraelita temető helyreállításáról, valamint a szeptember 3-án induló Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál programkínálatáról tartott tájékoztatót pénteken Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.

A szegedi zsinagóga Löw Immánuel rabbi iránymutatásával, Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el, és azóta csak kisebb javításokat végeztek el rajta. Európa egyik legszebb zsinagógáját 2014-ben kezdték felújítani kormányzati támogatásból, így 2017-re a külső rész, a kerítés és az épületet körülölelő kert is teljesen megújult. Egy éve, a zsidó kulturális fesztivál nyitányaként adták át az épületet és környezetét, ezért most el kellett végezni a garanciális felülvizsgálatot. Lednitzky András beszámolt róla, hogy az épületen komolyabb hiányosságokat nem tapasztaltak, a Löw Immánuel eredeti elképzelései nyomán helyreállított úgynevezett biblikus kertben viszont néhány növény nem tudott alkalmazkodni a körülményekhez. Ennek oka az is lehet, hogy 1903 óta jelentősen átalakult a helyi klíma, és az akkor jól alkalmazkodó növények most nem tudtak megbirkózni a jelenlegi körülményekkel.

Szintén a klímaváltozás lehetett a kiváltója annak a viharos erejű forgószélnek is, amely július 27-én pusztított a Belvárosi temetőben. Az itt lévő 5 és fél hektáros izraelita rész is igen komoly károkat szenvedett. A hatalmas erejű szél 15 fát teljesen kidöntött, ennek következtében 31 sírban komoly károk keletkeztek. A hitközség segítséget kért az önkormányzattól, és Botka László polgármester azonnal intézkedett. Előbb a környezetgazdálkodási cég munkatársaival felmérette a kár nagyságát, majd 4 millió forint gyorssegélyt hagyott jóvá a temető rendbehozatalára. Két épületben is károk keletkeztek, de ezek biztosítva voltak, ezért a biztosító 255 ezer forintot utalt át a hitközségnek. Lednitzky András elmondta, hogy a károk felszámolása zajlik, a megrongált sírkövek helyreállításáról tárgyalásokat folytatnak néhány céggel.

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivált, valamint 23. alkalommal a Szegedi Izraeli Vacsoraestet. A nyitó napon Dés László zenekara Nagy utazás címmel ad koncertet a zsinagógában. Szeptember 12-én igazi szegedi produkció helyszíne lesz a zsinagóga. A 25 éves Szegedi Fagott Trió ad ugyanis koncertet, melynek során többek között J. S. Bach, W. A. Mozart, Csajkovszkij és G. Gershwin művei csendülnek fel. A Kulturális Örökség Napján szeptember 16-án ingyenes programok lesznek. Először körbevezetik őket a zsinagóga impozáns épületében, majd Túri Péter orgonajátékát élvezhetik. Délután 15 és 16 óra között a szegedi Docpiano Band zsidó dalok könnyűzenei feldolgozásait adja elő.

Októberben is lesznek színvonalas zenei programok, ugyanis 7-én a zsidó zene gyöngyszemeiből válogat Nógrádi Gergely főkántor, Teszter Nelli, és Papp Judit zongoraművészek, valamint Vadász György énekművész. Két nappal később Bródy János ad koncertet Ráadás címmel. Igazi csemege lesz október 28-án, hiszen úgynevezett kántorkoncert lesz a zsinagógában. Zsidó lélek címmel Nógrádi Gergely főkántor, Fekete László és Fellegi Balázs énekművészek, valamint Neumark Zoltán zongorista lépnek a pódiumra. A hitközség elnöke emlékeztetett arra, hogy 20 éve volt utoljára kántor koncert a szegedi zsinagógában, úgyhogy érdemes lesz elmenni az este 7 órakor kezdődő rendezvényre.

Október 21-én Horváth Péter író, rendező GETNO című könyvét mutatja be. Még nincs pontos időpontja annak a beszélgetésnek, melynek keretében Szántó T. Gábor 1945 című könyvéről beszél, melyből Török Ferenc rendező készített nemrégiben nagysikerű filmet. Az idei Szegedi Izraeli Vacsoraest november 10-én lesz, ami egyben a fesztivál záró rendezvénye is. A Forrás Hotelben a hagyományos zsidó ételekhez autentikus zene és tánc is társul majd. Eddig minden ilyen esten legalább kétszázan voltak, és várhatóan ez az idén sem lesz másként.

Eredeti cikk.

[popup][/popup]