Honnan tudjuk, hogy mikor antiszemitizmus az anticionizmus?

Írta: Benkő Balázs/zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

 Argumentációs javaslat az antiszemitizmus fogalomnak és az antiszemitizmus elleni küzdelemnek a hagyományos antiszemitizmusról az anticionista változatára történő kiterjesztéséről.

Az anticionizmus több, a cionizmus eszméivel szemben álló politikai vagy vallási nézet gyűjtőneve. Egy széles körben elfogadott definíció szerint azt a meggyőződést értjük alatta, hogy Izraelnek nincs joga létezni és Izrael népe nem határozhatja meg, hol húzódnak az ország biztonságos és védhető határai.

Az anticionizmus eredete még Izrael Állam megszületése előttre nyúlik vissza: először a 20. század elején használták elsősorban a brit mandátum területén mikor zsidók hazatelepülése ellen erőszakosan fellépő arabok kapcsán. A’70-es évekre vált bevett fogalommá: az izraeli-arab konfliktusok részeként kapott jelentőséget. Az arab világból induló Izrael ellenesség ekkorra már a nyugati világban elterjedt. Mára egyértelművé vált: az anticionizmus az antiszemitizmus egyik válfaja.

 

Elõzetes megjegyzések

A kifejtés és a tevékenység során kerülni kell az egyes személyekre, illetve szervezetekre vonatkozó „antiszemita” megnevezést (kivéve, ha az érintettek teljes tevékenységére vonatkozólag vagy öndefiníciójuk alapján ilyesmi egészen egyértelműen megállapítható), és mindig az adott megnyilvánulást, szöveget vagy tevékenységet kell „antiszemita”-ként felmutatni.

Ez azért is célszerű, mert megakadályozza annak az ’ellenérvnek’ a használatát, amely az illető más megnyilvánulásaira hivatkozik (ld. „sok zsidó barátom van”, „részt vettem az Élet Menetén” stb.), illetve arra, hogy esetleg ő maga is zsidó származású (az antiszemitizmus anticionista válfajába tartozóként azonosítható tevékenységek nagyobb ismertségű elkövetőinek jelentős része zsidó származású és/vagy identitású).

A kifejtés és a tevékenység alapjául nem a deklaratív (’véleménynyilvánító’), hanem az elemző-érvelő megközelítést javaslom. A követendő eljárás az, hogy az antiszemitizmus anticionista válfajában szükségszerűen megjelenő érvrendszer elemeit visszavezessük a „hagyományos” antiszemita érvrendszer strukturális elemeire és egyben ennek az érvrendszernek az érvényességét elvileg és meggyőzően cáfoljuk.

 

A „hagyományos” antiszemitizmus alapvetõ toposzainak és narratív funkcióinak feltárása

a) A zsidó léte ősbűnnel terhelt – ez az ősbűn metafizikai, vallási eredetű, de életmódjában is minduntalan megmutatkozik.

b) A zsidót érő radikális, tehát lényegi kritika így valójában a zsidó létezésének morális alapját, léthez való jogát vonja kétségbe.

c) A zsidót érő egyes vádak tulajdonképpen csak igazolásai és illusztrációi az ősbűnnel terhelt állapot következményeinek. Nincs jelentősége annak, hogy a zsidót érő vádak önmagukban igazak-e.

d) Csak az a lényege szerint helyes leírása a zsidót érintő minden eseménynek, függetlenül a jogi viszonyoktól, az események kronológiájától vagy bármi egyébtől, amely kidomborítja a zsidó ősbűnéből fakadó elvetemültségét.

d) Ha zsidó végez egy adott társadalmi vagy gazdasági tevékenységet, akkor az a tevékenység bűnös, vagy leplezni próbálja bűnös voltát, míg, ha ugyanazt a tevékenységet nem zsidók végzik, akkor e tevékenységek nemesek vagy maguktól értetődők, esetleg közömbösek.

e) A zsidó szándékai alantasak – a nem zsidó fél szándéka alapvetően nemes, hiszen csak az ősbűnnel terhelt szörnyeteg ellen védekezik. A vele szemben – mindig jogosan – fellépők esetleg helyteleníthető túlkapásokra ragadtatják magukat, de ez – és ennek morális ódiuma – is a zsidók tevékenységére vezetendő vissza. Amikor majd nem lesznek zsidók, akkor túlkapásokra sem lesz szükség, az ellenük fellázadóknak majd nem kell bemocskolniuk a kezüket.

f) A zsidónak tökéletesnek kellene lennie ahhoz, hogy ne ítéltessék meg, de ez a fentiekből adódónak nem lehetséges.

g) A zsidó nem ítélhet, csak tárgya lehet az ítéletnek.

h) A zsidó tevékenységének mindig valamilyen rettenetes – morálisan végletesen elítélendő – bűnökhöz van rejtélyes köze, ezek árnyéka vetül rá akkor is, ha nem ő követte el, valójában ő testesíti meg, ő jeleníti meg ezeket.

i) A zsidó bitorol, valójában nincs joga törvényadta jussához sem, akkor sem, ha javait a keresztény uralkodók és a keresztény világ törvényeinek betartásával és előírásai alapján szerezte. A tételes jog itt nem segít, csak az igazságosság, amely a zsidó által bitorolt javakat visszajuttatja a zsidó által kisemmizetteknek.

j) A zsidó tudományos, gazdasági, művészeti eredményei értéktelenek, ezeket nem szabad a zsidó igazi lényének megítélésekor figyelembe venni, mert ezek is csak bitorlásra és az ősbűnre vezethetők vissza.

k) A zsidó disszimulál: amikor megpróbál helyes módon viselkedni, akkor valójában csak gyalázatos szándékait leplezi.

l) A zsidó eliminálásával majd helyreáll valamiféle nemes, természetes és békés világrend, melyet a zsidó megjelenése és mesterkedései zavartak meg.

m) A zsidó rejtélyes módon uralkodik, manipulál, hatalma óriási, igazában az egész világot lényegileg befolyásolja a léte, hisz eltűnése, kiiktatása is csak ezért hozhatja el a korábbi idők természetes és reményteli állapotait.

n) A zsidó elleni harc a fentiekből adódóan önmagán, az adott konfliktus arányain és méretén messze túlmutató globális, esetleg kozmikus jelentőséggel bír, valójában a Rossz és a Jó küzdelme ez.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]