Holokauszt emléknap: Jeruzsálem után az auschwitzi emlékhelyre is elutazik harminc állam- és kormányfő

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A túlélők lesznek az auschwitzi megemlékezések fő vendégei a haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján.

Piotr Cywinski a tábormúzeum igazgatója, Angela Merkel, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, és a tábormúzeum igazgatóhelyettese Andrzej Kacorzyk Auschwitz-Birkenauban Oswiecim-ben, Lengyelországban, ez év decemberben (Fotó. Markus Schreiber)

A több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai részvételével hétfőn, az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján esedékes lengyelországi megemlékezések fő vendégei a túlélők lesznek – olvasható az auschwitzi emlékhely honlapján.

A holokauszt áldozatainak idei nemzetközi emléknapján, hétfő délután rendezendő lengyelországi megemlékezés mottója – “Borzalmas sejtelem száll meg, mert tudjuk” – az auschwitz-birkenaui Sonderkommandó lázadásában meggyilkolt lengyelországi zsidó, Zalmen Gradowski naplójából származik.

A megemlékezésen az auschwitzi haláltáborok és a holokauszt több mint 200 túlélője vesz részt, “az auschwitz-birkenaui Halálkapu előtt mondott tanúvallomásaikat az egész világ hallani fogja” – írják a szervezők.

A volt auschwitz-birkenaui náci német megsemmisítő tábor főkapuja előtt felállított speciális sátorban a túlélők az első sorokban kapnak helyet. A lengyelországi túlélők nagyobb csoportja mellett az Egyesült Államokból, Kanadából, Izraelből, Ausztráliából, több európai államból és a volt Szovjetunió országaiból érkező holokauszt-túlélők 120 fős küldöttsége is jelen lesz.

A megemlékezést Andrzej Duda lengyel elnök nyitja meg beszédével. A világ több mint 50 országából érkező állami küldöttségek előtt felszólal Roland S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, valamint Piotr A. Cywinski, az auschwitzi emlékmúzeum igazgatója is.

A beszédek után ökumenikus imák hangzanak el, ezt követően a túlélők és az állami küldöttségek vezetői a birkenaui gázkamrák romjainál létesített, a láger áldozatainak szentelt emlékmű előtt róják le tiszteletüket.

Lucie Szymanowska/MTI

[popup][/popup]