Holnapra tervezett, “Kitörés napi” rendezvényeket tiltott be a rendőrség

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Február 11-re, a német és a magyar csapatok 1945-ös kitörési kísérletének évfordulójára több rendezvényt is bejelentettek Budapesten. Ezek közül a Budai Várban található Bécsi Kapu területére bejelentett három gyűlést betiltotta a rendőrség – olvasható a police.hu közleményében. 

“Kitörés napi” vonulás egy korábbi alkalommal Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.

Az indoklás szerint a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely, illetve időpontja olyan nap, ami a nemzetiszocialista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását, ugyanakkor intézkedni fog a jogsértések elkövetőivel, a betiltott gyűléseken résztvevőkkel, illetve a be nem jelentett gyűlések szervezőivel, megtartóival szemben – írja a rendőrség.

[popup][/popup]