Hirdesd a csodát

Pirszum Hanesz. Hirdesd a csodát.

Fiatal zsidó koromban teljesen elbűvölt ez a kötelesség. Épülő zsidó identitásomnak fontos része volt, hogy úgy érezzem: igen! Ez az. Ezt kell tenni zsidóként: hirdetni kell a csodát, ki kell tenni a zsidóságunkat az ablakba – merészen, hősiesen, mint a makabeusok.

Persze a kilencvenes évek elején ez csak az én szemszögemből tűnt hősiesnek, olyan évek után, amikor azt, hogy „zsidó”, csak halkan mertük kimondani. Nem feltétlenül azért, mert veszélyben voltunk, hanem mert még ingadozó lábakon állt a zsidóságunk, és mert a sejtjeinkbe volt vésve szüleink generációjának minden ezzel kapcsolatos traumája, félelme, szorongása.

Évekkel később zsidónak lenni már természetes, erőteljes, biztos dolog volt számomra. A pirszum hanesz olyan módon integrálódott hanukába, hogy az többé nem volt hősiesség – csak egyszerű természetesség. Nem gondoltam volna, hogy több mint harminc évvel később a csoda hirdetése újra hősies cselekedetté válhat, és hogy miközben ezeket a sorokat írom, épp azon a helyen lövöldöznek egy hanukai partin, ahol nyolc éve igent mondtam: a lazaság, a jó élet, a nyári örömök öblében – Bondi Beach-en.

Nyolc napig most hirdetjük majd a csodát. Ki az ablakba teszi majd a hanukiát, ki nem. Mindkettőt értem. Már nincs bennem a kilencvenes évek újraéledő zsidóságának magabiztossága, de már nem tudom nem az ablakba tenni a hanukiát, hiszen életem minden percében ott lakik a zsidó énem. De nagyon szeretnék újra hinni egy olyan világban, ahol nem bátorság kitenni a hanukiát, ahol a csoda hirdetése hétköznapi dolog.

Remélem, hamarosan eljön. Addig is hirdessétek a csodát – és várjátok is.

Fényes, közösségben töltött, megerősítő hanukát kívánok mindenkinek!