Heller Ágnes és a Budapesti Iskolához tartozó szerzők iratanyagának gondozója Budapest Főváros Levéltára

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Tegnap jelent meg “Heller Ágnes hagyatéka a FSZEK-be kerül, Budapesti Iskola néven nyílik olvasótermük” című lapszemlénk. A cikkhez a Heller Ágnes és a Budapesti Iskola tagjainak hagyatékát kezelő Szücs László Gergely, Budapest Főváros Levéltára munkatársa pontosító információkat küldött, melyet az alábbiakban közlünk.

Heller Ágnes (Fotó: Czirják Pál)

Heller Ágnes hagyatéka (úgymint történeti, filozófiatörténeti kutatások alapját képező iratanyag) nem kerül a FSZEK-be. Heller Ágnes és a Budapesti Iskolához tartozó szerzők (Heller mellett Vajda Mihály és Márkus György) fennmaradt iratanyagának gondozója Budapest Főváros Levéltára, e levéltár 2020 óta működő Budapesti Iskola Gyűjteménye. Nem csak levéltári egységről beszélünk, az elmúlt öt évben Heller Ágnes és a Budapesti Iskola témája köré számos nagy konferencia, több nemzetközi rendezvény épült, nemzetközi kapcsolatrendszert építettünk és elindítottunk egy tematikus könyvkiadást Budapesti Iskola Archívum címmel.

Ami a könyvtárral közös együttműködést illeti. 2024-ben Heller Ágnes lánya, Hermann Zsuzsa jóvoltából Ausztráliából Budapestre érkezett Márkus György csodálatos, körülbelül 14 000 könyvből álló könyvgyűjteménye, filozófiai, társadalomtudományos, történettudományi munkákkal. A FSZEK fantasztikus kezdeményezése, hogy alapvetően e könyvállományra építve létrehoz egy Budapesti Iskola Olvasótermet.

Budapest Főváros Levéltára ehhez a kezdeményezéshez ajánlotta fel Heller Ágnes eddig nálunk őrzött körülbelül 1700 könyvét. De – hangsúlyozom – szó sincs iratok átadásáról.

Ha ezeket az információkat bármilyen módon is korrigálni tudnák, nagy köszönettel vennénk.

Köszönjük a segítségüket, a téma iránti érdeklődésüket, és természetesen bármilyen a Heller hagyatékhoz, vagy a Budapesti Iskola projekthez kapcsolódó érdeklődés esetén állunk rendelkezésükre.

Szücs László Gergely

Budapest Főváros Levéltára

projektfelelős

“Budapesti Iskola projekt”