Halálos baleset az iráni védelmi minisztérium kutatóintézetében

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Halálos baleset történt egy, az iráni védelmi minisztériumhoz tartozó, Teherán melletti kutatóintézetben a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint.

Légifelvéltel a Parchin-i létesítményről (Fotó: AP/Institute for Science and International Security)

A balesetet szerda este, a fővárostól mintegy 30 kilométerre délkeletre található Parcsin katonai létesítményéből jelentették, hozzátéve, hogy egy mérnök meghalt, sérült társát pedig a Taszním hírügynökség szerint kórházba szállították.

Az iráni Mehr hírügynökség azt közölte, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.

Az intézetből korábban is jelentettek robbanásokat.

Mindeközben szerda este az izraeli elnök azt vetette Teherán szemére, hogy módszeresen aláássa a közel-keleti stabilitást. A davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében Jichák Hercog emellett leszögezte: Izrael “és a világ más országai” nem tűrik, hogy Irán nukleáris fegyverre tegyen szert, ez ugyanis nem csupán Izraelre, de a Közel-Kelet “összes államára nézve fenyegetést jelentene”.

Teherán többször cáfolta, hogy ilyen jellegű fegyverekre akar szert tenni, leszögezve, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál. (MTI)

[popup][/popup]