Háláchikus állásfoglalása a Margit híd lábánál talált holttestek eltemetéséről

Írta: Oberlander Baruch - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Öt éve nem kerülhetett sor azoknak a csontoknak az eltemetésére, amelyeket a Duna medréből, a Margit híd alól emeltek ki. Többen azzal a kéréssel fordultak a Budapesti Ortodox Rabbinátushoz, hogy ismertessük a há- láchá, a zsidó jog álláspontját a méltatlan körülmények között, máig temetetlenül heverő maradványokról. Rövid történelmi áttekintés után ismertetjük a Rabbinátus válaszát.

margit_hidTörténeti háttér

Dunába lőtt zsidók 1944 őszétől rendszeressé vált, hogy az összefogdosott, rejtőzködő zsidókat a Duna partra vitték, és a folyó- ba lőtték. Emellett gyakori volt, hogy csillagos házakból, vagy védett házakból (ún. nemzetközi gettó) is a Duná- hoz terelték a zsidókat kivégezni. Ugyanitt és ugyanígy gyilkoltak le sokakat azok közül, akik a zsidókat bújtatták, menteni próbálták.

Mindezt szemtanúk és túlélők is megerősítik. Így például Heller Ágnes beszámolt arról, hogy őt háromszor is kivitték a Duna-partra, hogy agyonlőjék, de valamilyen isteni csoda folytán életben maradt.

Megboldogult édesapám, Oberlander Áron (1928– 2010) is, nagyon sokszor mesélte nekem, hogy szemtanú- ja volt 1944. október 16-án reggel, Szálasi hatalomra kerülésének másnapján annak, ahogy egy nagy csoport zsidó nőt a gyerekeikkel együtt elvezettek egy Kertész utcai (akkor Nagyatádi Szabó utca) csillagos házból és a Dunába lőtték őket. Ezt a tragédiát soha nem felejtette, a traumát soha nem heverte ki és gyakran beszélt róla.

. 1944. november 4-én délelőtt felrobbant a Margit híd, melyen akkor épp komoly forgalom zajlott, többek között egy munkaszolgálatosokat szállító teherautó is áthaladt rajta. A robbanás valószínűleg baleset volt, egy, a német utászok által felszerelt töltet gyulladt be, és röpí- tette a levegőbe a hidat. Az áldozatok számát 100–600 közé teszik.

A csontok felbukkanása

2011. június 26-án a Margit híd lábánál zajló felújítási munkálatok keretében elmozdították a felrobbant híd darabját, mely a folyómederben pihent. Búvárok a híd eleme alatt emberi maradványokra, csontokra, cipőkre és ruhafoszlányokra bukkantak. A maradványokat zsákokba gyűjtve hozták a felszínre. Az igazságügyi orvos szakértő rögtön megállapította, hogy a maradványok több embertől, nőktől, férfiaktól és gyerekektől, származnak, és biztosan több, mint 35 évesek.

Mivel az egyik koponyacsont darabon lőtt sebre utaló sérülést találtak, így nyomozást rendeltek el. Már ekkor felmerült, hogy a II. világháború során az ún. nemzetközi gettóból a Duna-partra hurcolt és ott kivégzett zsidó áldozatok maradványaira bukkanhattak. Ezzel együtt a zsidó közösségek kérték, hogy a vizsgálat után, amennyiben bebizonyosodik az áldozatok zsidó volta, adják át a maradványokat, hogy a zsidó vallás szabályai szerint végső nyugalomra helyezhessék őket.

Az antropológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a halottak egy kisebb közösség tagjai közül kerülhettek ki. A fellelt cipőket a Budapesti Történeti Múzeumba szállították, ahol a restaurátorok a 20. század első felére datálták őket.

A csontok vizsgálata

Az ügyben történt legkomolyabb előrelépés az a 2015-ben született diplomamunka, melyet Dudás Eszter az ELTE Természettudományi Karának Biológiai Intézeténél írt. A Csontmaradványok vizsgálata klasszikus antropológiai és molekuláris genetikai módszerekkel címet viselő dolgozat a Duna medréből kiemelt áldozatokat vizsgálta meg. Mint írja, 359 csontdarabot vizsgáltak meg, melyek minimum 21 különböző embertől, férfiaktól, nőktől és gyermekektől, származnak. A vizsgálat során 15 személy DNS-ét sikerült elkülöníteni. Megerősítették az igazság- ügyi antropológus véleményét arról, hogy egy kis közösség tagjai lehettek a halottak, kiegészítve azzal, hogy több anyai ágú rokon is volt közöttük. Az elvégzett DNS vizsgálat kilenc esetben bizonyította, hogy az áldozatok nőágon askenáz zsidók, és a másik hat esetben sem zárta ki ennek lehetőségét.

A lelet jelenlegi helyzete

Dési János a Népszabadságban megjelent írásában összefoglalja a csontok felfedezése óta eltelt fél évtized eseményeit, többek közt a fent idézett diplomamunka eredményeit is. Röviden azt mondhatjuk, hogy bár minden bizonyíték arra utal, hogy a maradványok Dunába lőtt zsidóktól származnak, azokat mégsem adják át a zsidó közösségnek. Dési megemlíti azt a kevéssé megalapozott nézetet is, hogy esetleg a Margit híd felrobbanásakor meghaltak maradványai kerültek elő. „Talán kényelmesebb, ha nem a magyarok által kivégzett magyar állampolgárokról van szó” – írja ironikusan.

2015-ben Lózsy Tamás, az Ortodox Chevra Kadisa (Temetési Egylet) vezetője kérte a Nemzeti Örökség Intézetétől csontok átadását – írja Dési cikkében –, hogy a zsidó vallás szabályai szerint végső nyugalomra helyezhessék őket. Radnainé dr. Fogarasi Katalin a NÖRI vezetője szerint azonban „mivel nem egyértelmű a maradványok származása, ezért ökumenikus szertartással kívánják őket eltemetni a Fiumei úti temetőben”.

„A magyar társadalom egésze aránytalan passzivitással, apátiával reagált a radikális hangokra. A híd alatti csontvázak esetében úgy tetszett, a legtöbb ember inkább azt kívánta volna, hogy azok, az emlékekkel együtt, maradjanak ott a Duna hideg vizében.” – foglalja össze véleményét Dési.

Az alábbiakban háláchikus állásfoglalást adunk közre, mely a következő kérdésekre ad választ:

  1. Mi a zsidóság álláspontja a temetésről egy olyan esetben, amikor nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni és bebizonyítani, hogy az elhunytak zsidók?
  2. Szabad-e zsidó temetőben eltemetni ilyen holttesteket?
  3. Kötelező-e számunkra zsidó temetőben eltemetni őket?

 

Háláchikus háttér

Temetés – lehetőleg azonnal

A temetés kötelezettsége egyszerre tevőleges és tiltó bibliai parancsolat. A Biblia a következőket írja arról, akit a bíróság halálra ítélt: „ne hagyd holttestét éjjelen át a fán, hanem temesd el aznap”. Innen vezeti le a Talmud a temetés kötelezettségét nem csak a halálra ítéltek, hanem minden halott esetében. A „temesd el” tevőleges, a „ne hagyd holttestét éjjelen át” pedig egy tiltó parancsolat minden halott kapcsán. Ezt idézi Maimonidész is. A Sulchán áruch pedig egy rövid, három héber szóból álló tőmondatban foglalja össze: „Tilos halottat másnapra [hagyni]”. Vallásos körökben ezért szokás a temetést a legrövidebb időn belül, lehetőleg még a halál napján megejteni.

Ez a micva még egy holttest kis maradványára is vonatkozik .

A háláchá pontos előírásokat ad a temetés mikéntjé- vel kapcsolatban is. A holttest minden darabját el kell temetni, és nem szabad hamvasztani. Továbbá temetni csak a földbe lehet, csak és kizárólag ez számit temetésnek. További előírás, hogy a zsidót csak zsidó temetőben lehet eltemetni, a zsidó és nem zsidó temetőt kerítéssel el kell különíteni egymástól.

A teljes szöveg a Budapesti Charédi Zsidó Hitközségek által kiadott állásfoglalásban olvasható. 

[popup][/popup]