“Gyermekek örvendező anyja” – Teichtal rabbi híres műve a holokauszt idejéből

Nem sokkal a magyarországi zsidók tömeges deportálása előtt jelent meg Budapesten Jiszáchár Slomó Teichtal rabbi (1885-1945) híres műve, az Ém hábánim szméchá (Gyermekek örvendező anyja), amely a zsidók szentföldi letelepedését sürgeti és élesen szembeszáll korának többi háredi rabbijával, akik – mivel ellenezték a cionista ideológiát – maradásra biztatták híveiket a nácizmus fenyegetése ellenére.

A háború előtt a szanzi hászid családból származó Teichtal rabbi is a cionizmus ellenzőinek táborába tartozott, de az átélt tapasztalatok hatására átértékelte korábbi álláspontját, és arra ösztönözte a zsidókat, hogy tegyenek meg mindent az alija érdekében – írja a zsido.com az Izraeli Nemzeti Könyvtár közleményét szemlézve. Könyvében az országot építő és többségükben szekuláris bevándorlókról is elismerően nyilatkozik, akik – bár nincsenek tudatában – az Örökkévaló akaratát teljesítik azzal, hogy megteremtik a zsidók tömeges bevándorlásának fizikai feltételeit.

A könyv – mely az izraeli vallásos-cionista közösségben alapműnek számít, a háredi világban pedig szinte ismeretlen – egy példányát Teichtal rabbi személyes, kézírásos ajánlással látta el. Ez az első, 1943-as kiadásból származó kötet túlélte a vészkorszakot és végül a jeruzsálemi Izraeli Nemzeti Könyvtárban lelt otthonra. Borítójának belső oldalára a szerző barátjának, Efrájim Ebert rabbinak írt ajánlást, mielőtt az Izrael földjére indult volna családjával.  „Örök emlékül tőlem, a szerzőtől, szívbéli barátomnak, a tóratudósnak, a tiszta istenfélelem bajnokának … amikor szeretett országunkba indul … érdemelje ki, hogy tanúja legyen Izrael szétszórtjai összegyűjtésének és a Szentély felépítésének” – írta Teichtal rabbi héberül.

Vajon ki lehetett az említett Efrájim Ebert rabbi és mi lett a sorsa? A válaszra csupán egy hónappal ezelőtt derült fény, amikor Ebert rabbi Izraelben élő dédunokája felfigyelt dédnagyapja nevére az Izraeli Nemzeti Könyvtár egyik Facebook-bejegyzésében, mely a tévét hó 10-i böjt és az ehhez rendelt „általános kádis-nap” kapcsán megemlíti Teichtal rabbi kézzel írt ajánlását. A dédunoka ezt követően a saját szemével akarta látni a könyvet, így elment a könyvtárba. Felkereste a kötetet őrző Gerschom Scholem gyűjtemény igazgatóját, dr. Cvi Lesemet és felfedte neki az addig ismeretlen Efrájim Ebert sorsát. Végre kiderült tehát, hogy kinek is ajánlotta frissen megjelent könyvét a szerző.

A dédunoka elmondta, hogy őse Galíciából vándorolt Magyarországra az első világháború végén, árván, egy fillér nélkül. Megházasodott, az elismert rabbi és kóser metsző, Jechezkél Grünbaum lányát, Bejle Esztert vette el feleségül. Négy gyermekük született. A német megszállás előtt egyik fiának sikerült Bulgáriába, majd onnan hajóval a Szentföldre menekülnie. Őt akarták követni, amikor Teichtal rabbi az ajánlásával ellátott könyvét neki ajándékozta. A terv végül nem sikerült, a család Budapesten ragadt és hamis személyazonossági iratokkal bujkálva élték túl a háborút. Az árja származást igazoló papírokat az egyik lány, Ebert Lili szerezte be.

A család csak 1946-ban válthatta valóra álmát, és költözhetett Izraelbe. Ebert rabbi élete utolsó éveit Jeruzsálem Tálpiot nevű negyedében töltötte. A rabbi jelentős tóratudós és kabalista volt. A misztikus tant a híres kabalista tanházban, a Mekor Báruch negyedben működő Sáár Hásámájim jesivában tanulmányozta, a neves jeruzsálemi bölcs, Chájim Léjb Auerbach rabbi társaságában.

A dédunoka azt is elmesélte, hogy a Nobel-díjas izraeli író, Sáj Ágnon, Ebert rabbi elbeszéléseiből merített ötletet és információt számos írásához, sőt a rövid történeteket tartalmazó „A tűz és a fák” kötet címét maga Ebert rabbi adta. Ezzel együtt a rabbi nem adott engedélyt arra, hogy Ágnon név szerint is megemlítse műveiben, így az író „egy igen fontos jeruzsálemi emberként” utalt rá mindannyiszor.

(…)

Teichtal rabbi sorsa egészen másképpen alakult. A pöstyéni jesivát megalapító rabbi Csehszlovákia német megszállása után a Magyarországhoz visszakerült Nyitrára, majd onnan Budapestre menekült. Miután a németek bevonultak a városba, úgy vélte, biztonságosabb lesz visszatérni Szlovákiába, ám 1944 szeptemberében elfogták és családjával együtt Auschwitzba deportálták. Onnan egy Mauthausenbe induló vontra került, ahol védelmébe vett egy zsidót, akit az ukrán őrök megfosztottak kenyéradagjától. Az őrök bosszúból agyonverték. A haláláról tanúskodók szerint ezek voltak utolsó szavai: „Árasszátok szét a forrásomat” – azaz terjesszétek tanításomat. Fia, Chájim Menáchem túlélte a borzalmakat, elért a Szentföldre és Jeruzsálemben telepedett le a Chábád közösség tagjaként.

A teljes cikk a zsido.com oldalon