Fidesz, Bóka János: Nem fogunk részt venni az új köztársasági elnök jelölésében és választásában

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Bóka János, a Fidesz politikusa azt mondta: Polgár Judit hétvégi bejelentése nem egészen úgy sikerült, ahogy Magyar tervezte. „A miniszterelnök úr azt mondta, hogy tiszta lappal indulunk, de nem tiszta lappal indulunk, hanem Tisza-lappal” – mondta, hozzátéve, hogy az Alaptörvény 17. módosítása mindent megváltoztatott. Sulyok Tamást pedig az 1990 utáni időszak legutolsó legitim köztársasági elnökének nevezte, majd idézett a beszédéből, amit akkor posztolt, amikor bejelentette: aláírja az alkotmánymódosítást.

Bóka János

Egy demokráciában nem a többség szokta eldönteni, hogy a kisebbség nevében kivel hajlandó vitatkozni, mondta, megjegyezve, hogy a képviselőik többségét kizárták abból, hogy 2030-ban újra a választók bizalmát kérjék – írja tudósításában a Telex.hu.

Szerinte a tiszások a hatalom kizárólagos birtoklása felé tesznek lépéseket, ők a rendelkezésre álló eszközeikkel mindent meg fognak tenni ez ellen, ezért több normakontroll-indítványt is be fognak nyújtani a következő napokban.

„Magyarország ma a nyílt hatalmi önkény állapotában van, és ezért a felelősség kizárólag a Tisza Párt alkotmányozó többségét terheli” – mondta. Bóka is kiemelte valamiért, hogy Magyar egy órával a foci-vb döntője előtt jelentette be, hogy szeretné Polgár Juditot köztársasági elnöknek, ami Polgárnak és a köztársasági elnöki pozíciónak is méltatlan. Szerinte bárkit állítanak oda, az ő életműve, élete és személyisége fog áldozatul esni a Tisza Párt politikai machinálásának. Bejelentette, hogy ők nem fognak részt venni az új köztársasági elnök jelölésében és választásában.