Fellegi Amerikában: A Jobbik nyíltan antiszemita és romaellenes párt

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a rasszista politikával szemben – jelentette ki Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési és tárca nélküli miniszter az amerikai képviselőház külügyi bizottságának egyik albizottságában szerdán, egy kérdésre válaszolva.
fellegi-tamas
Fellegi Tamás tanúként szólalt fel a testületnek az európai antiszemitizmusról tartott meghallgatásán. Felszólalásában nyíltan antiszemita és romaellenes pártnak nevezte a Jobbikot, rámutatva, hogy a Jobbik, valamint a magyar kormány és politikai fősodor többi pártja között “demarkációs” vonal húzódik.
Fellegi felszólalása után Andrew Srulevich, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) amerikai zsidó szervezet európai ügyekért felelős igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik nemcsak egyike a magyarországi politikai vetélytársaknak, hanem szerinte komoly veszélyt jelent a magyar demokráciára. Az antiszemitizmussal szembeni más magyar hivatalos fellépések mellett új és pozitív megnyilvánulásként emelte ki, hogy a kormány a Gyöngyösi-felszólalás után képviselőt küldött a civil tiltakozó megmozdulásra.
Andrew Baker rabbi, az EBESZ elnökének az antiszemitizmus elleni küzdelemre létrehozott hivatalának képviselője Magyarországgal kapcsolatban elismerte, hogy a kormányfő általánosságban felemeli hangját az antiszemitizmus ellen, de kifogásolta, hogy nem emelte fel
hangját a szélsőséges íróknak a tantervbe való felvétele ellen.
Fellegi Tamás a képviselőház külügyi bizottságának az Afrikára, az egészségügy és az emberi jogok globális helyzetére szakosodott albizottságában 10 másik személyiséggel együtt tanúskodott az Antiszemitizmus: növekvő veszély minden hit számára című meghallgatásán.
A mintegy 60 fős hallgatóság előtt megtartott ülésen, amelyen a magyar helyzet mellett az antiszemitizmus skandináviai, nagy-britanniai, franciaországi, ukrajnai, görögországi, egyesült államokbeli és közel-keleti megnyilvánulásai is terítékre kerületek. Az elnöklő Chris Smith
republikánus képviselő szerint az ülés egy meghallgatás-sorozat első része volt.
[popup][/popup]