Fajvédelem és misztériumjáték

Írta: Németh Ványi Klári / Hetek.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Prohászka Ottokár és Dienes Valéria kapcsolata a spiritualitás jegyében

„Dolgozni jöttem. Dolgozni akarok a züllésnek indult magyar nép megmentésének nagy napszámában, a kor bágyadtságától beteg lelkeknek meggyógyításában, a szenvedélyek lázától elgyötört bűnösök megtérítésén. Mindezt Jézus nevében. Jézus erejével.” – nyilatkozik első főpásztori beszédében Prohászka Ottokár a Horthy-korszak legendás püspöke, akit a magyar intelligencia apostolaként emleget az egyháztörténet. A lelkipásztor élete céljául tűzte ki, hogy felébreszti álmából a budapesti értelmiséget. Főpásztori szolgálata egy idő után kiegészült egy lelki társsal, Dienes Valéria matematikus, filozófus, mozdulatművésszel. Igazi mély barátság kötötte őket össze egészen Prohászka 1927-ben bekövetkezett haláláig, ami az Egyetemi Templom szószékén érte őt egy hosszú lelkigyakorlat alatt.

dienes_valeria_prohaszka

Dienes Valéria, Prohászka Ottokár (forrás: hetek.hu)

A századelő híres püspöke a rendszerváltás után újra jelentős tekintélyre tett szert hazánkban. 2012-ben Angyalföldön a Lehel téri templom előtt akarták felállítani Prohászka Ottokár szobrát, melyet 1947. április 26-án éjjel ismeretlen elkövetők a Károlyi-palota kertjében ledöntöttek. A székesfehérvári püspök múltbéli tevékenységét nem értelmezhetjük nagy terjedelmű zsidóellenes munkássága nélkül. Ahogy mondani szokás: róla még a szenteltvíz sem moshatja le az antiszemitizmust. Sokan sokféleképpen próbálják magyarázni antiszemita műveit, szónoklatait, igyekszenek tompítani ezeknek élét, ám a szószékről elhangzottakat, különböző egyházi médiumokban megjelenteket még sok év elteltével sem lehet semmissé tenni.

Prohászka Ottokár a gyásszal és nemzeti fájdalommal terhes Bach-korszakban született 1858-ban, Nyitrán. Későbbi életrajzírói egyfajta messianisztikus tartalommal ruházták fel alakját, akit azért küldött a Gondviselés, hogy megmentse a magyart a bolsevik, zsidó veszedelemtől, az erkölcsi zülléstől és megújítsa a haldokló egyházat. A püspök hihetetlen vonzerővel bírt. Pázmány Péter óta senkinek sem sikerült ennyi lelket megnyernie egyházának. Legszívesebben a budapesti Egyetemi Templomban tartott többhetes lelkigyakorlatot egyetemistáknak, hiszen tisztában volt vele, hogy a jövő nemzedéke nagy lehetőségeket hordoz magában.  Szívesen és gyakran utazott azonban vidékre is: Székesfehérvárra, Veszprémbe, Pápára. Egyházi működése alatt magas rangú politikusok, arisztokraták kezdtek hitet tenni a katolikus egyház mellett és váltak gyakorló híveivé. 1908-ban megjelent Elmélkedések az evangéliumról című könyve óriási siker lett. Elismerő sajtóvisszhang ünnepelte országszerte a „nemzet új Pázmány Péterét”.

„Azok a zsúfolt templomok, amelyekben a magyar értelmiség színe-java sereglett össze az ő meghallgatására és ahonnan senki másképp nem távozott, mint lelkileg meggazdagodva, megerősödve, magasabb benső élet szféráiba fölemelve; azok az egymást szinte szakadatlanul követő lelkigyakorlatok, amelyeken a lelki élet intimitásai nyertek megvilágítást minden élethivatás követői körében külön-külön, hol kispapok, hol apácák, hol a profán tudomány, a politika, a gazdaság terén működő férfiak, hol a családi élet szent tüzének őrei, a nők körében” – emlékeznek szolgálatáról korabeli sajtódokumentumok. Akik hallották őt, ellenállhatatlan vágyat éreztek arra, hogy legalább egyszer beszélhessenek vele szemtől-szembe, és ő mindenkit magához engedett. Volt valami különleges varázsa szikár, katonás alakjának.

Kezdetben az Új Magyar Sion (Katolikus egyháztörténeti folyóirat 1863-1904 között) hasábjain írt Pethő Rudolf álnéven. Ez idő tájt jelentős számú szépirodalmi művet publikált. Ezekben a korai zsengékben is sajátos stílusjegyekkel dolgozik, hamar rátalál saját hangjára. Leginkább a befelé forduló elmélkedések, meditatív szövegmagyarázatok inspirálják. Prohászka a kezdetektől fogékony a spiritualitásra. Sajátos istenkeresése elemi erővel hat követőire, a magyar világi és egyházi főméltóságokra egyaránt. Nem véletlenül láttak benne kortársai nagy prófétát, mennyei vigaszt, kit „az Úristen küldött megtépázott hazánknak”.

Prohászka egyetemi hallgató kora óta állandó érdeklődéssel kísérte a szociális problémákat, a nép nyomora mély együttérzésre indította. Esztergomi időszakában reggelente, vagy az esti szürkület idején felkereste a szegényeket és segítette őket a magáéból, vagy abból, amit másoktól kapott. Személyvonaton utazott, álruhában, egyszerű, szürke lódenkabátos alak kezében kis aktatáskával zötykölődött a falusi kofák, parasztok között, akik áhítattal hallgatták, hogy prédikálhat ilyen zseniálisan ez az egyszerű, falusi plébános. A nép lelkét akarta megismerni, azt az ősi magyar lelket, a legendákat, mítoszokat, melyből sokszor ő is erőt merített. Gyakran tartott karácsonyi éjféli misét a legeldugottabb falusi templomban, ahol a nép nyelvén szólt az egyszerű parasztemberekhez. Egy esetben a püspöki palota portása nem ismerte meg és elutasította, míg aztán a titkár és az irodaigazgató felismerték és püspöki lakosztályába vezették.

A fehérterror élharcosaként elsőként áll a mindent megújító hungarista mozgalom élére. Antiszemita tanulmányai, beszédei rendkívül nagy sikert arattak. „Már most mi az én antiszemitizmusom? Nem az, hogy üsd a zsidót, hanem az, hogy ébreszd fel s ha kell, korbácsold fel a magyar tunyaságot a statisztika számsoraiból font ostorral, hogy fogjon hozzá, hogy fogja meg azt, amije van, amihez léte, tradíciói kötik, s amit el lehet veszteni s így azután koldusbotra jutni…” (…) „Az én antiszemitizmusom nem gyűlölködés, hanem a nemzet emelése, szellemének ébresztése. Nincs nekem más törekvésem, mint kereszténységgel, ideálizmussal, nemzeti érzéssel telíteni az ifjúságot s a fáradt lelkű intelligenciát” – vall meggyőződéséről. Mikor a hungarizmus hirdetése miatt az „antikrisztianus” és „magyar” sajtó egyrészt megrémült, másrészt folytatta támadását, újra meghirdeti, hogy „a hungarizmus alatt a keresztény magyarság védelmének, szervezésének munkáját értem. A magyar népet, a falvak, a magyar vidékek gazdálkodó ezreit is meg kell szervezni, talpra kell állítani, mint a munkásokat, vagy bármely más osztályt, mely a maga érdekeinek védelmére gazdasági alapon szervezkedett. A falusi apátiából, senyvedésből fel kell rázni az embereket. Az intelligenciát, a középosztályt hasonlólag az élet feltételeihez kell segíteni. A keresztény ifjúságot nevelni, s őt a megillető pályákhoz juttatni, ez a kérdések kérdése” – írja Brisits Frigyes Prohászkáról szóló tanulmányában, és hozzáteszi, hogy a püspök előre látta a háborút felváltó új korszakot, melynek bevezetőjéül a birtokreformot jelölte meg („A hungarizmusnak is a földben van a gyökere”).

A teljes cikk itt olvasható.

 

támogatás
[popup][/popup]