„Ezt a háborút az izraeli lobbi nyomására indítottuk”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az iráni háborúra hivatkozva lemondott kormányzati posztjáról Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője, akinek szélsőjobboldali kapcsolatai közismertek voltak.

Forrás: képernyőfotó

Az X-en közzétett lemondólevelében Joe Kent többek közt ezeket írta:.

„Nem tudom tiszta lelkiismerettel támogatni az Iránban zajló háborút. Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak befolyásos amerikai lobbija nyomására indítottuk.”

A volt tisztségviselő Kent, akit korábban már egyszer vizsgálat alá vontak összeesküvés-elméletek terjesztése és fehér nacionalistákkal való kapcsolata miatt, hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatja azokat az értékeket és külpolitikai elveket, amelyeket Trump a 2016-os, a 2020-as és a 2024-es kampányában képviselt, és amelyeket szerinte első ciklusában meg is valósított.

Állítása szerint 2025 júniusáig maga az elnök is tisztában volt vele, hogy a közel-keleti háborúk csapdát jelentenek, és amerikai életek ezreit követelik, illetve aláássák az ország jólétét.

Azonban a kormányzat kezdeti szakaszában “magas rangú izraeli tisztviselők és az amerikai média befolyásos tagjai félretájékoztatási kampányt indítottak”, aláásva az “Amerika az első” elveit és “háborúpárti érzelmeket” szítva – írja Kent.

Mint kifejtette, ez a visszhangkamra arra szolgált, hogy elhitesse az elnökkel: Irán azonnali fenyegetést jelent, és gyors győzelem érhető el.

Kent szerint

ez ugyanaz a taktika, amelyet az izraeliek alkalmaztak, hogy belekeverjenek minket a katasztrofális iraki háborúba, amely több ezer kiváló férfi és nő életébe került nemzetünknek. Nem követhetjük el ezt a hibát újra.

Az Axios szerint Kent lemondása tükrözi a MAGA-táboron belüli feszültséget az iráni háború miatt.

A második Trump-kormányzatban betöltött szerepe előtt a republikánus Kent 2022-ben és 2024-ben is sikertelenül indult Washington állam egyik kongresszusi képviselői helyéért. Politikai karrierjét megelőzően két évtizedig katonaként szolgált – többek közt Irakban –, és tagja volt a hadsereg “zöldsapkás” elitegységének is. Ezután a CIA-nél vállalt munkát. A haditengerészetnél szolgáló felesége 2019-ben egy öngyilkos merénylet áldozatává vált Szíriában.

A demokraták tavaly határozottan ellenezték Kent kinevezésének jóváhagyását, rámutatva bizonyos szélsőjobboldali és keresztény-nacionalista személyiségekkel való korábbi kapcsolataira. A szenátusi meghallgatásán a republikánus politikus nem volt hajlandó elhatárolódni azoktól az összeesküvés-elméletektől, melyek szerint szövetségi ügynökök hatására történt a 2021. január 6-i Capitolium elleni támadás, és valójában Trump nyerte a 2020-as elnökválasztást, nem Joe Biden.

A portfolio.hu nyomán