Erre senki nem számított: Trump hajlandó az iráni elnökkel találkozni

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Emmanuel Macron francia államfő szerint a G7 országcsoport biarritzi csúcstalálkozója megteremtette “a feltételeket egy találkozóra és egy megállapodásra” Donald Trump amerikai és Haszan Róháni iráni elnök között az iráni nukleáris válságról.

Trump és Macron Biarritzban

A francia köztársasági elnök ezt Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján mondta hétfőn a délnyugat-franciaországi találkozó helyszínén.

Emmanuel Macron annak a reményének adott hangot, hogy az iráni-amerikai csúcstalálkozóra a “következő hetekben” sor kerülhet.

“Semmi nem adott, a dolgok nagyon törékenyek, de megkezdődtek a tárgyalások” – mondta a francia elnök.

“Ha Róháni elfogadja a találkozót Trump elnökkel, lehetséges megállapodást is találni” – tette hozzá.

Donald Trump megerősítette: hajlandó az iráni elnökkel találkozni, ha “a körülmények adottak”. Szerinte is reális lehet egy ilyen találkozó néhány hét múlva.

“Ha a körülmények lehetővé teszik, találkozni fogok Haszan Róhanival” – mondta az amerikai elnök, aki szerint “Emmanuel Macron nagyon jó munkát végzett”.

Djavad Zarif (balra) és Macron francia köztársasági elnök

“Meglátjuk, működni fog-e, meg kell, hogy mondjam, nevetséges megállapodást kötöttünk azzal, hogy dollármilliókat adtunk nekik (2015-ben) semmiért cserébe és nagyon rövid határidővel. Jó előérzetem van Iránnal kapcsolatban. Sok iráni barátom van, csodás emberek” – tette hozzá.

Emmanuel Macron szerint “a valódi változás” annak köszönhető, hogy “Róhani elnök nyitottnak mutatkozik” a találkozó iránt. A cél a francia államfő szerint “megnézni, hogyan lehet új megállapodást létrehozni Iránnal” az amerikaiak kívánalmainak megfelelően “hosszabb időtartamra” és “több létesítmény ellenőrzésével”.

Újságírói kérdésre Emmanuel Macron nem kívánt több részlettel szolgálni, mert szerint az gyengíthetné a találkozó előkészítésére megkezdett tárgyalásokat.

A G7-ek háromnapos csúcstalálkozójának nagy meglepetése volt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter villámlátogatása. A politikus vasárnap délután meglepetésszerűen érkezett Biarritzba, mintegy három órán át tárgyalt először francia kollegájával, Jean-Yves Le Driannal, majd félórás megbeszélést folytatott Emmanuel Macron francia államfővel. A találkozó után visszarepült Teheránba.

A francia elnöki hivatal közölte, hogy a megbeszéléseken brit és német diplomáciai tanácsadók is jelen voltak. Párizs szerint pozitívak voltak és folytatódnak a tárgyalások az iráni nukleáris válságról.

Donald Trump utóbb megerősítette: nem tekintette tiszteletlenségnek a francia diplomácia részéről, hogy rövid időre váratlanul meghívta Zarífot is, a látogatásról Emmanuel Macron előzetesen személyesen tájékoztatta őt.

Hírügynökségek jelentése szerint a francia diplomácia és az európai partnerek arról próbálták meggyőzni Trumpot, hogy tegyen gesztusokat az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló, 2015-ös többhatalmi megállapodás megmentése érdekében.

A Trump vezette Egyesült Államok tavaly kilépett a megállapodásból, és ismét szankciókat vezetett be Irán ellen. E szankciók hatásai alól az európai hatalmak nem tudják kivonni magukat, hiába ragaszkodnak ahhoz, hogy részükről érvényben tartják a szerződést, illetve nem képesek ellensúlyozni a negatív hatásokat Irán érdekében, hiába ígérik neki.

Haszan Róháni iráni elnök a külügyminiszter biarritzi tárgyalásaival kapcsolatban kijelentette hétfőn, hogy támogat minden diplomáciai erőfeszítést.

“Ha egyértelmű számomra, hogy egy találkozó hozzájárulhat az iráni nép problémáinak megoldásához, akkor mindenképpen elmegyek rá” – mondta.

Ha Irán csak a 20 százalékát éri el annak, amit akar, az is több, mint a semmi – tette hozzá.

 

[popup][/popup]