Elhunyt Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész
Élete kilencvenegyedik évében elhunyt Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, író, egyetemi tanár.
Marianna D. Birnbaum, született László Daisy, Los Angelesben élő irodalom- és kultúrtörténész, az University of California Los Angeles (UCLA) professzora, húsz évig volt a CEU vendégprofesszora.
A vészkorszakban családjával bujkált, melyre így emlékezett:
“– A nevezetes Sziget utcai elemi iskolába jártál, és épp a Szombatban jelent meg, hogy az elveszett gyerekkor után társaiddal hogyan találtatok ismét egymásra.
– 2002-ben találkoztunk újra, hogy felelevenítsük az együtt töltött éveket. Beszélgetés közben az egyikük azt mondta: „Nem is tudtad, hogy a háború után mennyire irigyeltünk!” Nem értettem és azt válaszoltam: „Miért irigyeltetek volna, a háború után már igazán nem voltunk olyan gazdagok.” Azt felelte: „Mert a szüleid mind a ketten megmaradtak.” Borzasztó élmény volt. Erre akkor örökre megtanítottak. Budapest tele volt árva vagy félárva zsidó gyerekekkel. De 1945 után mi sem beszéltünk egymás között a történtekről. Vannak események, amelyeket nem lehet túlélni. Az ember megpróbál nem gondolni rájuk, de valójában uralják az életünket.
Egyszer Danilo Kis azt kérdezte tőlem, hogy minek tartom magam? Hát zsidónak. Visszakérdeztem, hogy maga? Azt mondta: „Nemrégiben még azt hittem, én vagyok az egyetlen jugoszláv író, de ma már tudom, hogy halandó vagyok”.
– A könyveidből kiderül, hogy a háború alatt egy befalazott pincerészben bujkáltatok több mint hat hétig.
– A nagybátyámék házában voltunk befalazva a pincében, és csak egy ott felállított tábori WC falának egyik elmozdítható tégláján keresztül volt kapcsolatunk a külvilággal. Öten voltunk, mindenkire egy kis szelet margarinos kenyér jutott naponta, így állandóan éhesek voltunk. Az ostrom alatt ez a védett állapot megszűnt, mert a pince megtelt menekültekkel, és már nagyon kellett vigyázni. Bár addigra az emberek annyira fásultak voltak, hogy nemigen figyeltek oda, hogy mi hallatszik a fal mögül.
– Az Apu című könyvedben van egy megrendítő mondat, hogy gyerekként úgy érezted akkor, hogy a szüleid nem tudnak megvédeni.
– Ennél borzalmasabb egyetlen gyerekkel sem fordulhat elő, hogy rájön, hogy a szülei ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint ő, hiába nagyobbak nála, mégsem tudják megvédeni.”
Egyetemi tanulmányait Magyarországon kezdte meg, majd 1956-ban szüleivel hagyta el az országot, és Los Angelesben talált otthonra.
Tanulmányainak fő témája a közép-európai kultúra a 15-16. században. Janus Pannoniusról, Gracia Mendesről, Fromet Mendelssonhról, de Radnóti Miklósról is írt angol nyelven monográfiát.
Doktori disszertációját Elek Artúrról 1969-ben az MTA jelentette meg. Közel négy évtizedig tanított magyar irodalmat és összehasonlító folklórt a 16. századtól napjainkig. Számos magyar íróról közölt tanulmányokat európai és amerikai világirodalmi folyóiratokban.
Kilencvenedik születésnapját tavaly Pécsett ünnepelte. Ebből az alkalomból beszélgettünk életéről, tudományos és szépirodalmi műveiről, kiterjedt magyar irodalmi kapcsolatrendszeréről – melyre vele készült immár utolsó interjúnkként emlékezhetünk.
