Elhunyt a nürnbergi per utolsó élő ügyésze, a magyar-zsidó származású Benjamin Ferencz

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

103. születésnapja után pár héttel elhunyt a nürnbergi per utolsó, még élő ügyésze. A magyar-zsidó származású Benjamin Ferencz Erdélyben született 1920-ban, a családja kivándorolt Amerikába, ő pedig belépett a hadseregbe és a náci háborús bűnösöket bíróság elé állító egyik ügyész lett a nürnbergi perben.

Pénteken, 103 éves korában elhunyt Benjamin B. Ferencz, az utolsó még életben maradt nürnbergi ügyész – adta hírül a New York Times.

Az 1920-ban a Szatmár megyei Csolton (ma Románia) zsidó családban született Ben Ferencz, tízhónapos korában érkezett szüleivel Amerikába. Bűnmegelőzési tanulmányait a Harvardon végezte, majd Patton tábornok seregében szolgált. Jelen volt számos koncentrációs tábor felszabadításánál, miközben maga is gyűjtött dokumentumokat. Leszerelése után részt vett a nürnbergi perben, ami valójában egy három éven keresztül folytatódó folyamat volt, amely 13 pert fogott át. Ez volt az első lépcső jogászi karrierjében.

Ferencz mindössze 27 éves volt, amikor a perek egyikében, az Einsatzgruppe-perben az SS által a megszállt területeken működő halálosztagok ügyét tárgyalták, amelyek mintegy 1,3 millió zsidó életének kioltásáért viselték a felelősséget. A perben az atrocitásokért felelős 22 magas beosztású és képzettségű náci ügyét tárgyalták és találták őket bűnösnek; az USA részéről Ferencz volt a főügyész.

Ben Ferenc a nürnbergi perben

Később fontos szerepet játszott a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásában és a Holokauszt túlélők kártérítésében.

Ferencz élete végéig számos alkalommal nyilvánított véleményt a legkülönfélébb nemzetközi ügyek kapcsán. 2011-ben például az Egyesült Államok kormányával került szembe, amikor is a The New York Times hasábjain bírálta élesen Obamát és a szenátusát Oszama Bin-Laden kivégzése kapcsán. Így fogalmazott: „az illegális és indokolatlan kivégzések – még a feltételezett tömeggyilkosok esetében is – aláássák a demokráciát”.

Sajtófeltűnést keltett, amikor 2016-ban egymillió dollárt ajándékozott a washingtoni Holokauszt Múzeumnak. 2020. január 16-án a The New York Times leközölte Ferencz levelét, amelyben elítélte az iráni tábornok, Qassem Soleimani meggyilkolását, mint „erkölcstelen akciót és a nemzeti és nemzetközi jog egyértelmű megsértését” – írta Ben Ferencről nemrég a Jewish News Syndicate, amikor idén év elején neki ítélték a Kongresszusi Aranyérmet.

[popup][/popup]