Új, kizárólagos tulajdonosa van az MTK futballcsapatának, amit az eddigi társtulajdonos vásárolt meg – jelentette be a honlapján a klub.

Az eddig inkább háttérben maradó üzletember és az MTK futballklub eddigi társtulajdonosa, a Profólió cégcsoport tulajdonosa, Zakor Sándor veszi át az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. kizárólagos irányítását – közölték.

Zakor Sándor olyan ismert és meghatározó cégek tulajdonosa vagy résztulajdonosa, mint a Brightly reklámügynökség, a Profield eladásösztönző ügynökség és a Protocall call-center, valamint a cégcsoport zászlóhajója, a munkaerő-kölcsönzésre szakosodott Prohumán. Ez utóbbi vállalat a régió egyik vezető HR-szolgáltatójaként évente több mint 20 ezer ember számára biztosít munkát, ilyen tekintetben az ország 14. legnagyobb munkaadójának is számít. A cégcsoport éves árbevétele közel 60 milliárd forint.

“Én az üzleti életből jövök, és ha valamit megtanultam, az az, hogy nincs értelme a hibákat tagadni, a reális önértékelés a siker alapja. Ilyen tekintetben van értelme visszanézni, hogy tisztába tudjunk tenni dolgokat. Kell, hogy legyen egy támpontunk, hogy tudjuk, mi az, amit házon belül elrontottunk, és mi az, amit semmiképpen sem szeretnénk, ha ismét megtörténne velünk” – mondta Zakor az MTK honlapjának interjújában.

Teljes cikk