Egyiptomi beduinok: a Sínai-félsziget békéje

A Sínai-félszigeten élő beduinok számára komoly veszélyt jelentenek a Gázai övezet melletti határvidéken tevékenykedő terrorcsoportok, elsősorban az erőszakcselekményekről készülő tudósítások miatt – mondta az MTI-nek nyilatkozva Dzsomaa Haszan sejk, a régió déli részén honos muzejna törzs egyik vezetője.

“A világsajtóban kialakult kép szerint az egész félszigetet terrorbandák uralják, holott csak az alig több mint 10 kilométernyi északkeleti határszakasz mentén folynak a harcok” – emlékeztetett Haszan.

A sivatagos régió lakosságának többségét alkotó beduinok kétségbeesetten keresik a kiutat az egzisztenciális hanyatlásból. Megélhetésük az utóbbi évtizedek nemzeti fejlesztési programjainak következtében egyre inkább a térségbe irányuló idegenforgalomtól függ. A 2011-ben kirobbant forradalom óta azonban a külföldi látogatók nagy ívben elkerülik a médiában gyakran “dzsihadista szervezetek bázisaként” feltüntetett félszigetet.

“Az emberek elfelejtik, hogy a Sínai-félsziget, mint Izrael és Palesztina együttvéve. A gázai határ innen több mint 400 kilométer – mutatott rá a sejk, s hozzátette – annál még Kairó is közelebb van”. “Szívesen látnánk, ha az újságírók idelátogatnának, hogy a tűz mellett teázva beszéljünk a helyzetről, de ide nem jön senki. Csak azt írják meg, ha valahol északkeleten a levegőbe repül egy katonai konvoj” – mondta.

A 61 ezer négyzetkilométernyi terület körülbelül 360 ezer lakosából mintegy 200 ezer a beduin; közülük legtöbben az Arab-félszigetről valaha odavándorolt törzsek leszármazottai. A városlakók nagy részét kitevő “egyiptomiak”, tehát a Nílus völgyéből áttelepítettek az elmúlt harminc év városfejlesztési programjai során kerültek az Afrika és Ázsia közé ékelődő félszigetre.

A Vörös-tenger partján létrejött idegenforgalmi központokat azután építették, hogy a sivatagos hegyvidék tizenöt év izraeli fennhatóság után 1982-ben újra egyiptomi közigazgatás alá került. A félsziget déli csücskén fekvő, ma már nemzetközi repülőtérrel ellátott Sarm-es-Sejk akkor még egy másfél ezres halászfalu volt.

A turistaparadicsomok területeiről kiszorult beduinok az 1980-as évekig vándorló nomádok voltak. Nyáron a magaslatokon lévő gyümölcsöskertek körül maradtak, ahol mandulát, fügét és datolyát termeltek, télen pedig leereszkedtek az alsó régiókba, ahol még találtak legelőket nyájaik számára.

Az aszfaltozott utak és szállodák megépülésével a régió bekapcsolódott a Kairóból irányított áruforgalomba, s ezzel az őslakosok megélhetése is összefonódott a félsziget déli részének gazdaság alapját alkotó turizmussal. Erre példa az el-dzsebeléja törzs, amelynek története szorosan összefügg az iszlám, a keresztény és a zsidó tradíció egyik legfontosabb helyszínén, a Mózes-hegyen épült Szent Katalin-kolostorral.

Történeti források szerint a 6. században Jusztiniánusz parancsára erődösített bazilika védelmére a bizánci császár száz katonát telepített oda családostul a mai Románia területéről, százat pedig Alexandriából. A 7. századi arab hódítások során a szent hely őrzői áttértek az iszlám hitre. Ez utóbbiak leszármazottai az el-dzsebeléja törzs tagjai, akik a mai napig a kolostor környékén élnek.

A forradalom előtt több százan várták az odaözönlő turistákat, hogy teveháton felvigyék őket a bazilika mögött emelkedő Sínai-hegy csúcsára. “Most jó, ha egy héten húszan feljutnak” – mondta Mohamed Auda sejk, az el-dzsebeléja törzs feje, aki arra emlékeztetett, hogy minden teve egy-egy egész családot eltart. “Tehetetlenek vagyunk a médiával szemben. A szenzációhajhász tudósítások nem szólnak a félsziget legnagyobb részét jellemző békéről” – tette hozzá.

Katasztrofális következményei voltak egy dél-koreai turistabusz ellen februárban elkövetett robbantásos merényletnek, amelyben négy ember vesztette életét az izraeli határ közelében. A terrorcselekmény után számos ország utazási figyelmeztetést adott ki az egész országrészre, s azt csak hónapokkal később, akkor is csak részben törölték.

“A dél-sínai tartományban élő törzsek nem bízzák Kairóra a régió biztonságát – mondta Faradzs Abu Mahmúd, az el-dzsebeléja törzs egyik tagja, a félsziget hegycsúcsainak köztiszteletben álló szakértője. – Az egyiptomiak legfeljebb ahhoz értenek, hogy idejöjjenek, és adót követeljenek a földem után, ahol már a dédapáim is laktak.”

“Nem ismerik a régiót. Felállítják az ellenőrzőpontjaikat a hegygerincekre, de azok közt bárki átjárhatna, ha mi nem figyelnénk oda. Hermetikusan lezárjuk az északot déltől elválasztó sávot. Senki nem tud bejutni egy törzs területére úgy, hogy a beduinok észre ne vennék. Egy teve nyoma alapján meg tudjuk állapítani, honnan származik, és hogy embert vagy rakományt szállított-e” – mutatott rá Abu Mahmúd.

A Szent Katalin-kolostor szerzetesei másfél évezrede szoros szimbiózisban élnek a beduinokkal. Justin atya szívesen emlékszik vissza arra, ahogy a hithű muzulmánok a 2011-es forradalom kaotikus napjai alatt védték a keresztény szenthelyet. “A túlzott rendőri hatalom miatt is kirobbant felkelés alatt az itteni rendvédelmisek egyszerűen eltűntek. A beduinok azonnal átvették a idevezető utakon felállított ellenőrzőpontok felügyeletét, és éjjel-nappal járőröztek a kolostor körül” – mesélte az amerikai szerzetes.

“Az északkeleti válságban csak igen kevés beduin érintett, bár a tizenöt nagyobb törzsből van olyan, amelyiknek a területe egészen Ciszjordániáig elér” – mondta Abu Mahmúd. “A problémát a vegyes házasságok okozzák az áttelepült palesztinok és a beduinok között” – hangsúlyozta, majd megjegyezte, hogy “a Gázába átnyúló családi kötelékek miatt a határvidék örökre szerves része marad az izraeli-palesztin konfliktusnak”.