Egy később elüldözött zsidó tette naggyá a Bayern Münchent
Az elmúlt évtizedben felfedezte korai történelmét a Bayern München és legnagyobb szurkolói csoportja, a Schickeria. A klub elfeledett elnöke, a dachaui koncentrációs tábort is megjárt Kurt Landauer miatt tartották a nácik zsidó klubnak a Bayernt. Nemrég film készült róla, a drukkerek pedig emléktornát rendeznek a tiszteletére.
Kurt Landauer (forrás: Fcbayern.de)
Kurt Landauer 1884. július 28-án született Planeggben, 17 évesen már a Bayern München ifjúsági csapatában futballozott, de miután a családja Lausanne-ba költözött, felhagyott a futballal. Amint visszatért Németországba, 1905-ben ismét a münchenieknél jelentkezett játékra, és 1913-ban már ő volt a klub elnöke. Harcolt az első világháborúban, szolgálataiért megkapta a Vaskeresztet.
A háború után folytatta elnöki munkáját, 1919 és 1933 között irányításával a klub folyamatosan nőtt, egyre befolyásosabb és gazdagabb lett. Kétszer nyert dél-német bajnokságot (1926, 1928), háromszor pedig a német bajnokság döntőjében is szerepelhetett (1926, 1928, 1929).
A csúcsra 1932-ben jutott fel, amikor a csapat a későbbi Barcelona- és Feyenoord-edző, a játékosként Jimmy Hogan MTK-jában is megforduló Richard Kohn vezetésével bajnok lett. A következő aranyéremre 1969-ig kellett várni.
Utánpótlásképzés és profizmus
Landauer egy korát messze megelőző látnok volt. A jövőt az utánpótlásképzésben és a más stílusok megismerésében és elsajátításában látta. 1928-ban 36 korosztályos csapata volt a klubnak, összesen 535 játékossal, ami Németország legnagyobb és a legjobb utánpótlásközpontjává tette. Az elnök budapesti, bécsi és prágai csapatokat hívott barátságos meccsekre – olyanokat, amelyek nem az angol kick-and-rush stílust követték, hanem a Duna menti iskola rövidpasszos futballját játszották.
Landauer civilben a Münchner Neuesten Nachrichten nevű egykori lap hirdetési részlegének a vezetője volt. Régi vágású kereskedőként jellemezték, aki nem akart belevágni egy új stadion építésébe, inkább fizetést adott a játékosoknak. Már a húszas években a profizmusban látta a jövőt, de a német szövetség ellenállásába ütközött. A DFB csak az amatörizmust támogatta, és megtiltotta, hogy futballistákért átigazolási díjat fizessenek.
