Egy tankkal száz ellen

Izrael négy legnagyobb katonai hőse között tartja számon a hadtörténet Zvika „Zvi” Greengold tankparancsnokot, aki 1973-ban, a jóm kippúri háború első napján szinte természetfeletti bátorsággal, leleményességgel és szerencsével tartóztatta fel jószerint egyetlen harckocsival a Golán-fennsíkon felsorakozott szíriai hadsereget.

Greengold az őszi ünnep alkalmából exkluzív interjúban idézte fel a Jerusalem Post újságírójának a 42 évvel ezelőtt történteket. Mint kiderült, nem túlzás csodát emlegetni, mert a zsidó állam modern kori történetében talán egyszer sem volt olyan közel a teljes megsemmisüléshez, mint 1973. október 6-ának éjjelén.

Pedig Zvi Greengold nem készült hősnek: az interjúban elismerte, hogy a jóm kippúri háború előtt minden lehetőséget igyekezett megragadni arra, hogy leszereljen a hadseregből. Álma az volt, hogy a nyugat-galileai Lohamei Hagetaot kibucban az általa telepített halastavakat gondozza.

A katonaságnál feladata a lehető legtávolabb esett a halgazdálkodástól. Az 1971-ben felállított 74-es tankzászlóalj parancsnokaként egységével a Golán-fennsíkon állomásoztak, ahonnan hol Libanonba, hol Szíriába, hol pedig Jordánia felé kellett védelmi hadműveleteket végezniük. Amikor éppen leszerelt volna, Greengold parancsnoka váratlanul megbetegedett, így neki kellett átvennie az irányítást. A feladatot olyan jól oldotta meg, hogy felettesei kérték, maradjon.

„Jó harckocsizó és jó parancsnok voltam, viszont nagyon frusztrált, hogy rendszeresen hiányzott valami: vagy a tankokból, vagy a sofő­rökből vagy pedig a tüzérekből volt kevés.” Az izraeli hadsereg, az IDF akkoriban brit gyártmányú Centurion tankokat használt, amelyeket saját igényeik szerint alakítottak át.

„Ott állt előttem száz tank”

Greengold éppen eltávozáson volt, amikor kitört a jóm kippúri háború. Bár az ünnep miatt a rádió a kibucban is ki volt kapcsolva, a parancsnok azonnal tudta, hogy támadás érte Izraelt. „Láttam a füstoszlopokat és a négyes alakzatokban észak felé szálló vadászgépeket, amelyek nem sokkal később egyedül vagy párokban jöttek vissza” – mondta. Jól látta: a háború első óráiban az izraeli légierő negyven gépet veszített Szíria felett, és a többi fronton is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek.

A hivatalos értesítést nem is várta be, stoppal másfél óra alatt visszaért a katonai bázisra egységéhez, ahol kiderült, hogy összesen két működő harckocsira számíthat. Ezekkel indult a szíriai határ irányába. A hadtörténet ezt a két tankot nevezte el utólag a „Zvi-féle had­erőnek” – nem ok nélkül.

„Átadtam alegységparancsnokomnak a jobb állapotban lévő tankot, míg én a rozogább járműbe ültem be. Így indultunk neki, hogy felderítsük, mi zajlik a határ közelében. Nem kellett sokáig haladnunk, amikor egy szíriai harckocsiba botlottunk. Azonnal tüzet nyitottam, és ki is lőttem az ellenséges tankot. Igen ám, de a lövés a saját harckocsimat is hazavágta. A tűzképtelenné vált járművet átadtam az alegységparancsnokomnak, hogy vigye vissza a bázisra, és átvettem tőle az egyetlen megmaradt tankunkat” – mondta Zvi, aki biztos volt benne, hogy további szíriai egységek vannak a közelben.

Ezért – bár visszavonulhatott volna arra hivatkozva, hogy fedezet nélkül maradt – elhatározta, hogy folytatja a küldetést. Továbbhaladt, és amikor a hatnapos háborúban kiürített szír falu, Husszeinija közelébe ért, egyszerre fényszórók özönét látta maga előtt. „Tankok és teherautók áradata volt ott. Tudtam, hogy a teljes szíriai hadsereg felvonult.” Rádión azonnal jelentést tett felettesének, aki azonban nem fogta fel a veszélyt. „Azt kérdezte tőlem, hány harckocsit látok. Mondtam, hogy négyszer annyit, mint amennyivel mi az egész térségben összesen rendelkezünk. Aztán megkérdezte tőlem, hogy mi hányan vagyunk. Nem mondhattam meg az igazat, hogy egyedül vagyok, mert tudtam, hogy lehallgatnak bennünket. Így csak annyit feleltem, hogy nem vagyunk elegen.”

Greengold a beszélgetésből megértette, hogy az ünnepnapon több fronton megindult váratlan támadás miatt parancsnoka nem volt képes teljes mértékben felfogni annak a veszélynek a súlyát, ami szemeik előtt a Golán-fennsík határán kibontakozott.

Egy szál tankjával és néhány emberével megkísérelte a lehetetlent, és harcot indított a legalább százszoros túlerővel szemben. Tüzet nyitott, majd a tankkal azonnal továbbhaladt, hogy elkerülje az ellenséges viszontválaszt, majd újra lövetett. „Megparancsoltam a harc­kocsivezetőnek, hogy induljon felfelé a domboldalon, lőjön, majd azonnal haladjon lefelé. Csak az járt a fejemben, hogy itt van előttünk a szíriai hadsereg, amely arra készül, hogy lerohanja Izraelt, ezért nem szabad elbuknunk.”

Greengold szembesült azzal, amit ma már a katonai akadémiákon tanítanak Izraelben: a zsidó állam olyan kis területen létezik, hogy egyszerűen nincs hova hátrálnia. Ha a szíriaiak betörnek a Golánra, semmi nem állítja meg őket, hogy behatoljanak a Jordán-völgybe, akkor viszont már az ország közepén járnak. „Nem a haláltól féltem, hanem attól, hogy kudarcot vallunk.”

Egyszemélyes hadjárat

Egész éjszaka folytatta egyszemélyes hadjáratát, egyik szíriai tankot lőtte ki a másik után. Éjfél körül parancsnokai felismerték, milyen sorsdöntő helyzet alakult ki a Golánon, és erősítést küldtek Greengold felmentésére. Most derült ki igazán, milyen valószínűtlen volt, amit addig véghezvitt. A nyolc újonnan érkezett tankból a szíriaiak egy órán belül nyolcat kilőttek, és végül Greengold járművét is találat érte. A sofőrje azonnal meghalt, és a légnyomás miatt a többiek is elveszítették az eszméletüket.

A teljes cikk itt olvasható.