Egy darab a Könyvek hídjából

Scheiber Sándor halálának huszadik évfordulóján, 2005-ben jelent meg a Kertész Péter szerkesztette Könyvek hídja, melyben a legendává lett  tudósra emlékeznek egykori tanítványai, kollégái, barátai, tisztelői.

A Scheiber centenárium alkalmából látott napvilágot a könyv újabb kiadása, melyből most Komoróczy Géza írásának egy részletét közöljük.

KOMORÓCZY GÉZA: Mint föveny a tengerparton

(részlet)

Scheiber nem elméletépítő tudós volt. Az ő tudománya – más kvalitások és a zsidó szöveghagyományban, kéziratokban való otthonosság, a folklór és irodalom széles körű ismerete mellett – a specifikus anyagismeret és szorgalom, a biztos érzék aziránt, hogy hol kell keresni, amire kíváncsi, és a biztos ítélet, amely felismeri, hogy addig ismeretlen adalékra bukkant. Szinte látjuk magunk előtt, amint finoman hunyorgatva észreveszi, lapozgatva könyvben, régi újságban, az adalékot, akár várta és kereste, akár nem; ahogyan ismerőseit és híveit kérdezgeti, nemegyszer gyámolításra szoruló és általa mindig önzetlenül, nehéz években személyes kockázatot is vállalva támogatott idősebbeket, régi könyveik, újságok, nyomtatványok felől, s nyomban följegyzi, amit lát: elteszi, legalább egy cédulán, az örökkévalóság, a tudomány számára, amit a múló idő már-már magával sodort. Apró-nyomtatványait Scheiber nem kitalálta: valóban megtalálta őket, és kitartó, szorgalmas, hozzá hasonlóan szerencsés tudós legyen, aki utángyűjtésre vállalkoznék.

Ez a szókapcsolat, hogy „magyar zsidó”, illetve, ahogyan Scheiber használta, például, a Monumenta köteteinek címében,„magyar-zsidó”,⁷ nem technikai kifejezés: történeti kép áll mögötte, szemlélet. Az 1884-ben megindult Magyar-Zsidó Szemle 1932 őszén⁸ elhagyta a kötőjelet, és nem vette fel a háború után megjelent néhány számban sem. Scheiber az írásmódban visszakanyarodott a XIX. századi szemlélethez.

A második világháborút közvetlenül követő néhány esztendő a zsidóság mint társadalmi csoport számára egyáltalán nem a fényes szellők kora volt. Ha szellők: a krematóriumok füstje lebegett bennük még mindig. Bibó István nagyszabású tanulmánya (1948) alapos anamnézis és körültekintő diagnózis erről az időszakról. Kezelési javaslatait, sajnos, akkor már nem vette figyelembe senki. A maradék zsidóság megpróbált magára találni, megpróbálta kialakítani, önszervező módon, intézményeit, közösségi fórumait, vezető eszméit. Scheibernek is ezekben az években főként erre irányult a java szellemi erőfeszítése. A maradék megpróbált zsidó lenni, a megoldásoknak azzal a változatosságával, amit a diaszporában mindig is tapasztalni lehetett, a hitközségbe húzódástól az alija szervezéséig. Ennek a pezsgésnek nem belső folyamatok vetettek véget.9

A Kirjat Sepher-ben megjelent cikk kéziratát Scheiber 1956 folyamán készítette el, s nyáron–ősszel küldhette be: azokban a hónapokban, amikor sokan, közvetlen környezetében is, elmentek, a rabbiképzőből is, Scheiber váltótársa az igazgatói székben, az akkori intézet legkiválóbb halákhistája, Róth Ernő (1908–1991), és többen a tanítványai közül is. Róth pesti emlékét a feledés és feledtetni akarás pora fedte be. Scheiber maradni akart. Tudta, hogy széles körű tudományának egyik fele, a magyarországi anyag, csak itthon van meg, ha egyáltalán. Még a másik fele is, a nemzetközi, a geniza, elválaszthatatlanul kötődik a Kaufmann gyűjteményhez az Akadémia könyvtárában.

Scheiber még a háború előtt, a legnagyobb gyűjteményben, Cambridge-ben kezdte geniza-kutatásait, tudván tudva, hogy Pesten Kaufmann Dávid hagyatékának geniza-anyaga feldolgozásra vár. A geniza tudományos kutatása az irat azonosításával kezdődik: mi van a pergamen- vagy papír-darabkákra írva, s hová került annak idején a többi töredéke. Scheibernek szerencsés volt az élete: fölkereshette a világ minden jelentős geniza-gyűjteményét New Yorktól Leningrádig, s talált is mindenütt korábban ismeretlen – mások által figyelemre nem méltatott – anyagot. Felismerte a középkori kézírásokat, emlékezett a lapok képére, agya egymás mellé helyezte a geniza más-más földrészekre, országokba, múzeumokba szétszóródott darabjait. Tudományos munkásságának legfontosabb része volt a geniza-kutatás, ezzel szerzett magának nemzetközi hírnevet. Áradtak hozzá a könyvek, különlenyomatok a tudóstársaktól a világ minden részéből. A geniza-töredékek kiadásainak nemzetközi bibliográfiái számon tartják idevágó munkáit, cikkei önálló kötetbe gyűjtve is megjelentek;10 a Kaufmann-gyűjtemény geniza-katalógusa azonban mindezek mellett is nem készült el.

 

7 Magyar-zsidó oklevéltár – Monumenta Hungariae Judaica.

8 A 8–10. (összevont) számban.

9 Aki a neveket vagy személyeket csak futólag ismerte is, tudja, némely cionista szervező egyik napról a másikra börtönbe került. S ne mondja senki, a döbbenet elé korlátokat állítani akarva, hogy zsidó volt a kihallgató tiszt is. A letartóztatott mint zsidó volt benn, zsidó tevékenysége miatt, kényszerből; a kihallgató tiszt pedig a maga akaratából, mint a hatalom részese, talán hogy feledtesse és maga is feledje zsidó származását vagy éppen az általa kihallgatottakéhoz hasonló korábbi cionista tevékenységét. De semmiképpen nem mint zsidó. Következés képpen: a két élethelyzet nem egyformán zsidó történelem. Talán morbidnak hangzik, de valamit jelezhet a valóságból: zsidó hírlap-bibliográfiájában Scheiber nem azokat a sajtótermékeket regisztrálta, amelyeknek főszerkesztői székében történetesen zsidó származású személy ült, vagy amelyeknek nagyobbrészt zsidó munkatársai, zsidó nyomdásza, előfizetői, olvasói voltak. Csak azokat, amelyek benne éltek a zsidó közösségben – s persze, ebben is a magyar társadalom részeként. Ez az egyetlen hiteles mérce, nem a származás, megkülönböztetni, mi zsidó a magyar történelemben, és mi zsidóellenes.

10 Alexander Scheiber, Geniza Studies (Collectanea, 17) (Hildesheim –
New York: Georg Olms, 1981).

 

Kertész Péter • A könyvek hídja. Emlékfüzér a 100 éve született Scheiber Sándorról.  Wesley kiadó, 2013.  345 oldal.