Debreceni Zsidó Hitközség: folytatódó belharcok

Írta: diszpolgar.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A hitközségi vezetéssel szembenálló ellenzék vezetője, Weisz György interjút adott a hozzájuk közelálló diszpolgar.hu c. portálnak.  

Alább részlet az interjúból.

Debrecen: A felújítot Pásti utcai zsinagóga

– Lassan két esztendeje tart a szélmalomharcunk. Leültem Horovitz Tamással egy kávéra, elmagyaráztam neki, nem az elnöki pozíció motivál engem és társaimat, mindössze arra vagyunk és voltunk kíváncsiak, hová tűnik a pénz a debreceni zsidó negyed környékéről.

– Mi volt a válasz?

– Semmi. Még a kávéját sem fizette ki. Persze, ha cinikus lennék, akkor azt is mondhatnám, az ő helyzetében ez nem elítélendő. Az már sokkal inkább, hogy felelőtlenül, pazarlóan készült el egy hatszáz milliós beruházás. Omlik a vakolat, beázás nyomai éktelenkednek a Kápolnási utcai zsinagóga mennyezetén, harminc centis talajvíz borítja a Pásti utcai, felújított rituális fürdő padlózatát. Nulla a hitélet, hiszen nincs mindennap imádkozás a hívek hiánya miatt. Ugyanakkor van egy örökös főrabbi, aki töri a magyart, munkakörének szerződése ismeretlen, de a papírok szerint 365 napot Debrecenben tölt.

– És mi a valóság?

– Jó, ha két hónapot itt van. A MAZSIHISZ hitéleti támogatásként átutalja az éves fizetését, ami közel hatmillió forint. Asher Ehrenfeld úr pedig a zsinagógában közölte, hogy ő ingyen hirdeti az igét, még a repülőjegyét is ő fizeti. Nem érdekes?

– Önöket felfüggesztették hitközségi tagságukból, mert elmondták véleményüket. A bíróság azonban kimondta, hogy mindez jogszerűtlen. Mi a helyzet most?

– Érdekes a dolog. A felfüggesztésünk a teljes antidemokratikus vezetést jól jellemzi. A lényege, hogy nem gyakorolhatjuk jogainkat. Vallásilag is tiltottak vagyunk bizonyos dolgoktól. A hitközség vezetése – a főrabbi, Horovitz elnök úr és dr. Grósz Zsuzsa alelnök asszony – úgy gondolták, ezzel befogják a szánkat. Pont az ellenkezőjét érték el. Harcolunk. Van egy jogerős döntés, azonnal vissza kell vonni felfüggesztésünket, és nyilvánosan bocsánatot kell kérniük Horovitzéknak. Ez úgy tűnik, nem történik meg. A főrabbi úr múlt szombati beszédében gyilkosokhoz hasonlított bennünket. Szíve joga. Thomas Mann mondta: valaki nem attól rabbi, hogy húsz centis szakálla van. Élünk a jog adta lehetőségekkel. Bepereljük Horovitzékat, húszmilliós kártérítést követelünk. A megnyert összeget az utolsó fillérig egy általunk létrehozott alapítványba utaljuk. Ezt szeretnénk az idős debreceni zsidókra költeni, havi gyógyszer adagjukat átvállalni, ingyenes étkezést biztosítani számukra a hét minden napján.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]