Corbyn jelen volt a müncheni olimpiai mészárlással kapcsolatba hozott palesztinokra való emlékezésen

Írta: MTI / Pietsch Judit - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Újabb bírálatok érik az antiszemitizmussal vádolt brit Munkáspárt vezetőjét. Jeremy Corbynt ezúttal azért támadják, mert 2014-ben Tunéziában jelen volt egy koszorúzáson, amelyen egyes források szerint az 1972-es müncheni mészárlással kapcsolatba hozott palesztinokra emlékeztek. A brit politikus már az izraeli miniszterelnökkel is összetűzésbe került emiatt.

Jeremy Corbyn

Jeremy Corbyn hangsúlyozta, hogy a tunéziai elnök meghívására vett részt egy nagyszabású konferencián a palesztinok ügyéről. Az esemény végén a palesztin temetőben jelen volt az izraeli biztonsági erők által 1985-ben Tunéziában végrehajtott légicsapás 47 halottjáról való megemlékezésen.

Ezt követően a konferencia résztvevői közül néhányan koszorút helyeztek el a müncheni mészárlással kapcsolatba hozott palesztinok sírjánál, ahol fényképek tanúsága szerint ott volt Jeremy Corbyn is. A Fekete Szeptember palesztin terrorista szervezet 11 izraeli sportolóval végzett az 1972-es olimpián.

A brit politikus elismerte, hogy ott volt a koszorúzáson is, de úgy emlékszik, hogy “közvetlenül nem volt részese” az eseménynek.  

A Munkáspárt szóvivője közölte, Jeremy Corbyn az 1985-ös izraeli légicsapás áldozatai tiszteletére rendezett megemlékezésen vett részt, hogy támogassa a palesztinok jogait. Emlékeztetett arra, hogy a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) tuniszi központja elleni akcióban sok civil is életét vesztette, a támadást pedig az ENSZ is elítélte.

Az ügy újabb kellemetlenséget jelent Jeremy Corbynnak és a Munkáspártnak, amelyet 2015 óta vezet. A pártot a közelmúltban heves bírálatok érték, amiért megtűri az antiszemita hangokat a soraiban. Corbynról pedig a napokban kiderült, 2010-ben házigazdája volt egy olyan eseménynek, amelyen Izrael politikáját a nácizmushoz hasonlították. A pártvezető többször is, legutóbb augusztus elején ígéretet tett a párton belüli antiszemitizmus felszámolására.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azonban a koszorúzásról készült fotók nyilvánosságra kerülése után a Twitter közösségi portálon hétfő este úgy fogalmazott, Jeremy Corbyn megérdemli, hogy határozottan elítéljék, jobb- és baloldalról “és ami közte van”. A palesztin terroristákról való állítólagos megemlékezés mellett felrótta neki a 2010-es eseményen elhangzott kijelentéseket is.

A brit politikus azzal vágott vissza, hogy szerinte azt kellene határozottan elítélni, hogy az izraeli erők több mint 160 palesztin tüntetővel végeztek Gázában március óta, köztük gyerekekkel is. Bírálta továbbá az izraeli nemzetállam alaptörvényt is.

 

[popup][/popup]