Brit külügy: Izraelnek nagyon komolyan meg kell gondolnia a további gázai műveleteket

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

David Cameron brit külügyminiszter szerint London azt szeretné, ha Izrael nagyon komolyan átgondolná a helyzetet a további gázai műveletek megkezdése előtt. London hétfőn szankciókat is bejelentett olyan izraeli telepesek ellen, akik Ciszjordániában erőszakos cselekményeket követtek el a palesztin lakosság ellen.

David Cameron

Cameron a BBC brit közszolgálati televíziónak adott hétfői nyilatkozatában kijelentette: Nagy-Britanniát nagyon aggasztja a Gázai övezet déli térségében, Rafah körzetében kialakult helyzet, mivel az ott összezsúfolódott civilek közül “sokan már négyszer, ötször, hatszor voltak kénytelenek elhagyni lakhelyüket”, mire eljutottak ebbe a térségbe.

Cameron szerint “lehetetlen még csak elgondolni is, hogy ennyi ember között hogyan lehet háborúzni”. A Rafah környékén tartózkodó civileknek már nincs hova menniük, Egyiptomba nem tudnak távozni, észak felé sem tudnak menni, hogy visszatérjenek otthonaikba, mivel egykori lakóhelyeik jórészt megsemmisültek – mondta a brit külügyminiszter.

David Cameron felszólította Izraelt, hogy “álljon le és nagyon komolyan gondolja át” a helyzetet, mielőtt további katonai műveletekbe kezd.

Hangsúlyozta: London mindenekelőtt a harci cselekmények haladéktalan szüneteltetését kívánja, és azt szorgalmazza, hogy a hadműveletek leállítása fenntartható tűzszünethez vezessen a harcok újbóli fellángolása nélkül.

A brit külügyminiszter szerint ez szükséges az Izraelből elhurcolt túszok, köztük a brit állampolgárságú foglyok kiszabadításához, és ahhoz is, hogy segélyszállítmányokat lehessen bejuttatni Gázába.

A Gázában indított izraeli hadműveletek előzményeként a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én összehangolt támadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsebesült, és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

Cameron hétfői nyilatkozatában egy időben a londoni külügyminisztérium szankciókat jelentett be olyan izraeli telepesek ellen, akik Ciszjordániában erőszakos cselekményeket követtek el a palesztin lakosság ellen.

A bejelentéshez fűzött minisztériumi közlemény szerint az elmúlt évben példátlan mértéket öltöttek a szélsőséges telepesek által elkövetett erőszakcselekmények; egyes illegális izraeli telepek zaklatással, megfélemlítéssel, erőszakkal próbálják rászorítani a palesztin lakosságot földjük elhagyására.

A London által bejelentett szankciók pénzügyi eszközeik befagyasztásával és beutazási tilalommal sújtanak több izraeli telepest, akiket a külügyminisztérium meg is nevez hétfői közleményében.

Az ismertetett esetek egyikében egyetlen telepes húsz palesztin családot üldözött el fizikai fenyegetésekkel, erőszakkal ciszjordániai lakóhelyükről.

A hétfőn meghozott szankciók előzményeként a brit kormány már tavaly decemberben bejelentette, hogy megtiltja olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak.

Akkori nyilatkozatában David Cameron úgy fogalmazott, hogy “a szélsőséges telepesek, akik palesztin polgári személyeket vesznek célba és gyilkolnak meg, az izraeliek és a palesztinok biztonságát egyaránt aláaknázzák”.

Ezt a kitételt a szankciók hétfői bejelentéséről szóló közlemény is megismétli. (MTI, Kertész Róbert)

[popup][/popup]