Braclavi haszidok barikádozták el magukat József sírjánál: „Meghalni jöttünk az igaz emberért”

Írta: BS - Rovat: Hírek - lapszemle

Ma kora reggel több mint száz braclavi haszid érkezett a Palesztin Hatóság területén lévő Nabluszba, hogy József sírjánál imádkozzanak, és hogy „visszaállítsák a terület feletti zsidó ellenőrzést”.

Az izraeli hadsereg figyelmeztetése szerint civileknek tilos a „zónában” tartózkodniuk.

A József sírjánál való imádkozás állandó konfliktusforrást jelent. Legutóbb 2025 decemberében történt ilyen, akkor is braclavi haszidok léptek be Nablusz területére, szintén engedély nélkül. Amikor az imádkozás után elmentek, az egyik autójuk elgázolt egy palesztin embert, és a haszidok gyalog menekültek el a helyszínről. A baleset körülményeinek kivizsgálásában a Palesztin Hatóság biztonsági szervei is részt vettek, a járművet lefoglalták és átadták a polgári közigazgatásnak. Az izraeli hadsereg erői több braclavit is őrizetbe vettek, akiket később a rendőrségre vittek további eljárásra.

A ma reggel érkezett csoportot közvetlen veszély fenyegeti, a városban a megtámadásukra uszító felhívásokat lehetett hallani, ezért a haszidok elbarikádozták magukat, és kijelentették, hogy nem vonulnak el.

„Meghalni jöttünk Józsefért, az igaz emberért – mondták néhányan az ott tartózkodók közül. – Ha nem állítják vissza itt a zsidó ellenőrzést, az vérontással fog végződni. Nem mozdulunk.”

A biztonsági szervek rendkívül súlyosnak minősítették az esetet. A polgári-katonai koordinációs hatóság (DCO) a palesztin rendőrséggel tárgyalt a feszült helyzet megoldása érdekében. Jelentések szerint katonai és rendőri erők indultak a helyszínre, hogy megkíséreljék kimenteni az imádkozókat, mielőtt palesztin tömegek törnének be az épületkomplexumba.

Kikar

B’Chadrei Charedim