Börtönben marad a zsidó terrorista, aki megölte egy palesztin család három tagját

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

„A fellebbező tettei sokkolóak és mélyen aggasztóak, súlyosságuk önmagáért beszél” – tudósít az ítéletről az ujklet.live.

„Nincs szó, mely tükrözné a borzalom nagyságát. Ezek a cselekedetek ellentmondanak minden erkölcsi értéknek és a zsidó kultúrának, amely türelemre és toleranciára tanít. A más vallások tagjaival szembeni gyűlölet, valamint a rasszizmus nem a judaizmus útja”.

„A gyilkosság mély önvizsgálatot tesz szükségessé az izraeli társadalomban” – tette hozzá Jichák Amit bíró.

A bíróság szerint nem volt könnyű döntést hozni Ben-Uliel fellebbezése ügyében, mivel a vallomást „speciális intézkedésekkel” csikarták ki – Ben Uliel és akkori tinédzser bűntársa azt mondták, hogy kínzásnak vetették alá őket a kihallgatási eljárás során.

Az ítélethozatal előtt a bírók átnézték a kihallgatásokról készült felvételeket.

Joszef Elron bíró azt írta, aggasztja, hogy a fellebbezés helybenhagyása pozitív üzenetet küldhet a Sabak belbiztonsági és más biztonsági szolgálatoknak a kihallgatás során alkalmazott módszerekről.

„Bevallom, hogy továbbra is bizonyos mértékig nyugtalan vagyok a jövőt illetően, tekintettel a nyomozó szerveknek küldött üzenetre ezzel” – írta az Elron.

A Lodi Kerületi Bíróság 2020 szeptemberében háromszoros életfogytiglanra ítélte Amiram Ben-Ulielt.

Az ítélet kihirdetésekor a lodi kerületi bíróság azt mondta, Ben Uliel „szélsőséges és rasszista ideológia” alapján követte el a támadást.

Az életfogytiglani büntetések mellett Ben-Uliel további 20 év börtönt kapott Ahmed Dawabsha megsebesítéséért és egy második, üres házra dobott Molotov-koktélért. Ezeken felül 258 000 sékel (22,6 millió Ft) kártérítés kifizetésére kötelezték Ahmed Dawabshának és a második otthon tulajdonosának.

A bíró a határozatban azt írta, hogy Ben Uliel „nem vállalta a felelősséget tetteiért”.

A három rendbeli gyilkosság mellett Amiram Ben-Ulielt két rendbeli gyilkossági kísérlettel és kétrendbeli gyújtogatásért is elítélte. A bíróság ugyanakkor felmentette a terrorista szervezetben való tagság vádja alól, mivel noha a támadás terrorcselekmény volt, nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték a kapcsolat alátámasztására.

Amiram Ben-Ulielt a vád szerint Molotov-koktélt dobott 2015. júliusában egy házba Duma faluban, megölve a bent alvó Dawabsha család három tagját, köztük egy csecsemőt.

Teljes cikk

[popup][/popup]