Ben Gurion, ahogy még sosem láttuk

1968-ban Izrael első miniszterelnöke, Dávid Ben Gurion különösen őszinte életút-interjút adott egy fiatal brit filmesnek. A felvétel majd negyven évig egy polcon hevert, de szerencsére két izraeli filmes elővette, leporolta és dokumentumfilmet készített a háromszor két órás interjúból, amelyet a legutóbbi jeruzsálemi filmfesztiválon be is mutattak.

1968-ban a 82 éves Ben Gurion már öt éve visszavonultan élt a Negev sivatag közepén, a Szdé Boker nevű kibuc egyik barakkjában, ahol váratlanul kiöntötte szívét angol nyelven Clinton Bailey, egy fiatal PHD hallgató tanárember előtt. Élete végén nyíltan beszélt mindenről: apjához fűződő viszonyáról, az akkoriban még sokat vitatott német kárpótlási ügyről, buddhizmusáról, négy hónappal korábban elhunyt nejéről, Pauláról, Izraelért érzett aggodalmairól.

Mindebből aztán Jariv Mózer és Jael Perlov “Ben Gurion: az epilógus” címmel készítette el filmjét, amit a filmfesztivál után hamarosan az izraeli nyolcas csatorna és a HOT kábeltévé is műsorára tűz.

Alábbiakban részletek következnek a filmből.

Mivel foglalkozik mostanában?

1963-ban csak azért hagytam el a kormányt, hogy megírhassam a zsidó állam újjáteremtésének történetét. Ami szerintem nem 1948 májusában, hanem 1870-ben kezdődött.

Meddig fog még ez tartani?

További 6-8 évig. (A szerk. : Ben Gurion 1973 decemberében hunyt el.)

Hisz benne, hogy képes lesz rá?

Lehetséges, de nem vagyok benne biztos. Holnap történhet egy baleset, és végem van. Szinte minden nap hallok balesetről. Az emberek meghalnak.

Általában fél a haláltól?

Segít rajtam, ha félek? Miért félnék? Az semmin se változtatna.

Mire számított, amikor – minek nevezzük –, Palesztinába, erre a földre jött? (a szerk.:Ben Gurion 1906-ban, húsz évesen érkezett.)

Erec Iszrael. Teljesen anarchia volt az országban. Egyik falu a másikkal harcolt. A földművelés volt az ideálom. Naponta több ezer arab munkást láttam dolgozni menni. A zsidóknak a zsinagóga szomszédságában kellett állni. Jöttek a gazdák, megnézték az izmokat, és kiválasztották a munkásokat. Tíz napig tartott, míg először dolgozhattam. Aztán maláriát kaptam. Éjjel szörnyű volt. Nem tudtam dolgozni, nem tudtam enni. Minden héten írtam két- három levelet apámnak, leírtam az országot, úgyhogy azt hitte, boldog vagyok. De sokan voltak a városomból, idejöttek (Erec Iszraelbe), és visszamentek, és elmondták apámnak, hogy valójában hogyan élek. Amikor meghallotta, küldött nekem egy levelet: “Gyere vissza!” … Küldtem neki egy válaszlevelet, “Aba …” Aba apát jelent… “Tudod, hogy nem hagyom el az országot.”

Megráz, hogy korai éveiben lázadó volt, nem fogadta el a normális, konformista életet, küzdött ellene…

Mi az a normális élet? A normális élet abnormális volt … Új életet akartunk teremteni, nem a létezőt élni. Úgy véltem, jogunk van ehhez az országhoz – nem másoktól elvenni, hanem újraalkotni. Mikor született meg az ideálom, hogy újra kell alkotni? Csak tizennégy évvel korábban.

Egyszer Eilátról visszatérőben váratlanul fiatalokkal találkoztam, néhány kunyhó mellett. Otthagytam az autómat, odamentem, és mondtam nekik: Mit csináltok itt? Azt mondták, hogy ezen a helyen harcoltak a függetlenségi háborúban. Ekkor láttam, hogy az álmukat valósítják meg, és noha miniszterelnök és védelmi miniszter voltam, elhatároztam, hogy csatlakozom hozzájuk, hogy építeni kezdjük a sivatagot, ahol nincs föld, víz, fű, eső…

Olyan helyen akarok élni, amit én meg a barátaim alkottunk. Minden a mi művünk. Látja ezeket a fákat? Tudom, hogy mi ültettük őket. Ezért hozzám más nyelven szólnak ezek a fák. Tudom, hogy létrehozhatja mindezt az ember. A szavak, ha nem követik őket tettek, semmit sem érnek.

Mondtam a kibucunkban, hogy Dávidnak hívnak, nem Ben Gurionnak. Minden reggel megnéztem, hova osztottak be, és mentem dolgozni. Erre mondták a prófétáink, hogy példaként kell szolgálnunk más népek számára. Szerintem Jeremiás az egyik legnagyobb prófétánk. Az az érzésem, igaza volt. És amikor így szólt: „Az Isten mondta nekem”, azt a szívében hallotta. Nem Istennel beszélt, senki se tud Istennel beszélni, de mélyen ezt érezte. És kiváló államférfi volt. Jobban értett a politikához a politikusoknál. De népszerűtlen volt. Ha egy államférfi nem mérlegeli népszerűségük szerint a teendőket, akkor veszélyes ember.

De Ön számos népszerűtlen intézkedést hozott. Például elhatározta a német jóvátételek elfogadását, ami egy népszerűtlen döntés volt.

Persze, hogy népszerűtlen volt. De elsősorban úgy véltem, hogy hibás minden németet nácinak tekinteni. Igazságtalan. Ennyi.

Érzelmi probléma volt, az emberek elvesztették rokonaikat, családjaikat.

Ezért olyanokkal, akik voltak Auschwitzban, nem beszéltem meg ezt a kérdést. Tudtam, hogy nem tudom elmagyarázni nekik. Nem vártam el, hogy megértsék, tehát nem vitattam meg velük. Csak olyanokkal beszéltem meg, akik maguk nem szenvedtek.

Okkal. Ez ésszerűtlen, igazságtalan, nem zsidó lett volna.

A bűnözők szenvedjenek, de ne a gyerekeik. És az apák sem a gyermekeikért, és így van ez rendjén. Ha ez nem is így zajlik a történelemben. Amerika most az ősök bűneiért szenved. Rabszolgákat hoztak Afrikából, és most megfizetnek érte. De ez immorális. A történelem nem erkölcsös.

A teljes cikk itt olvasható.