„Az utolsó lehetséges pillanatban”
A budapesti Izraeli Nagykövetség az alábbiak közlésére kérte föl lapunkat:

Képünk illusztráció
“A jelenlegi művelet negyedik napján, egy olyan éjszakát követően, amikor az iráni rezsim szándékosan lakossági központokat, köztük gyermekeket célzott meg, Izrael továbbra is történelmi küldetésére összpontosít: az egzisztenciális fenyegetéssel szembeni védekezésre.
Irán szándékai egyértelműek. Az évek során hatalmas rakétaarzenált fejlesztett ki, amelynek éves gyártási kapacitása eléri a 3000 nagy hatótávolságú rakétát, miközben nukleáris fegyverprogramot folytat, amely durván sérti a nemzetközi jogot, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2231. számú határozatát is. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Kormányzótanácsának nemrégiben elfogadott határozata megerősítette, hogy Irán nem tartja be az előírásokat, és titokban tervezi a dúsító létesítmények bővítését. Válaszul Izrael az utolsó lehetséges pillanatban cselekedett, hogy a stratégiai katonai és nukleáris infrastruktúrára csapást mérjen anélkül, hogy a polgári lakosságot célba venné. Izrael műveleti szabadságot szerzett az iráni légtérben, és a rezsim nukleáris programjához és nagy hatótávolságú rakétaképességéhez közvetlenül kapcsolódó létesítményeket veszi célba. Míg Irán igyekszik a konfliktusba belerángatni a regionális szereplőket – mint például az iraki síita milíciákat – addig Izraelnek nem áll érdekében az eszkaláció. A nemzetközi közösségnek, különösen Európának egyértelmű üzenetet kell küldenie, hogy támogatja Izrael erőfeszítéseit ennek az egzisztenciális fenyegetésnek a semlegesítésére. Ez nem csupán Izrael túléléséért, hanem a regionális stabilitásért és a globális biztonságért folytatott harc is.”