“Az európai alapértékek ügyében Orbán Viktor sem kaphat kedvezményt”

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Ezt mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője.

Manfred Weber

Hans-Peter Friedrich, a német szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag bajor konzervatív alelnöke határozottan visszautasította pénteken Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon megjegyzését, hogy a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból.  Az alelnök a Passauer Neue Presse című lapnak nyilatkozva foglalt állást Juncker véleménye ellen.

Friedrich a héten a Twitteren is védelmébe vette a magyar plakátkampányt, miután egy újságíró antiszemita és EU-ellenes hecckampánynak minősítette.
“Mindig ugyanaz a lemez: aki nem baloldali, az nem demokrata, aki Sorost bírálja, az antiszemita, aki Európa határait védi, az embertelen. Vannak még ilyen klisék a tarsolyában?” – írta a közösségi oldalon.

Elmar Brok, a nagyobbik német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) befolyásos EP-képviselője ugyanannak a lapnak nyilatkozva óva intett az elhamarkodott lépésektől. Kijelentette, hogy meg kell várni, amíg az Európai Bizottság befejezi a témába vágó vizsgálatait.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője a pénteki Süddeutsche Zeitungban megjelent nyilatkozatában a plakátkampányban Junckerrel szemben megfogalmazott állításokat elfogadhatatlannak nevezte. A ZDF német közszolgálati televízió csütörtök este sugárzott Maybrit Illner című műsorában a Fidesz kizárásáról nem beszélt, hanem azt mondta, hogy európai alapértékek ügyében Orbán Viktor sem kaphat kedvezményt, sem a néppárton belül, sem azon kívül.

 

[popup][/popup]