Az emlékezés rétegei, avagy a túlélők korának végén

Az emlékezés rétegei című tanulmánykötettel a második világháború befejezésének és a koncentrációs táborok felszabadításának nyolcvanadik évfordulójára emlékezik a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A könyv bemutatóján a zsidó múzeumban Csősz László, Frauhammer Krisztina és Mezei Hanna beszélgetett a tanulmánykötetről és az abban érintett kérdésekről.

A Bányai Viktória és Csősz László által szerkesztett könyv 15 szerző 12 tanulmányát tartalmazza, amelyek három témába rendezhetők: a holokauszt-múzeumok és levéltárak szerepe az emlékezetkultúrában, ezen belül a tárgyi emlékezet kérdése; a korai közösségi gyászmunka és emlékezet rítusai; mikrotörténelmi megközelítések, kitérve a túlélők 1945 utáni történetére.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban rendezett bemutatón az intézmény azon munkatársai mutatták be a kötetet, akik részben a kötet szerzői is voltak. Elöljáróban Toronyi Zsuzsanna, a múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Csősz László főlevéltáros beszélt a 80. évforduló kapcsán arról, hogy a túlélők korának végén tartunk, amikor az emlékezet megőrzése és a feldolgozás parancsa különösen felértékelődik. Megemlítette – a Jan Vansina etnológus által bevezetett – „sodródó hasadék” (floating gap) fogalmát, amit Jan Assmann is érint A kulturális emlékezet: írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban című művében.

Ennek azért van jelentősége, mert Vansina szerint mind az egyének, mind a csoportok eredetbeszámolói egy és ugyanazon, de több stádiumra osztható folyamat megnyilvánulásai. Véleménye szerint a történelmi tudat két fő terepe az ősmúlt és a közelmúlt, amelyekről áradnak az információk, ám a kettő között van egy olyan „sodródó hasadék”, amelyben a közelmúlt és az ősmúlt akár egyetlen nemzedéknyi különbséggel torlódik egymásra. A folyamatot a generációk egymás után következése alakítja, a nemzedékek változásával a „sodródó hasadék” időhatárai is változnak.

Csősz László elmondta: a kötet koncepciójában a hangsúly inkább 1945-re és a háború utáni „elfeledett korszakra” tolódott el, és ez összefűzi a könyvet az 1945 – Hogyan tovább? című kiállítással, amely a múzeum saját gyűjteményéből valósult meg a 2B Galériában.

Mezei Hanna muzeológus elmondta: a kötet második tematikus egysége az emlékhelyek témájával foglalkozik, és rávilágít arra az emlékezeti sokféleségre, amire a kötet címe is utal, vagyis az emlékezet rétegeinek egymásra való rakódására részint időben (vertikálisan), másrészt tematikailag (horizontálisan).

Kérdésére, hogy miként változtak ezek a rétegek az elmúlt évek során, Frauhammer Krisztina, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár telephelyeként működő  Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának levéltárosa kifejtette:

Sokféle új forrástípust sikerült bevonni a holokauszt-kutatásba, melyek az alaptörténet alapján többnyire a holokauszt individuális mikrotörténeti rétegeit próbálják felfejteni, így e kettőből áll össze a történet egésze. 

A tanulmánykötetből felhívta a figyelmet új kutatási szempontokra is: ilyen a családi hálózatok dinamikája, a családi szerepek a holokausztban, férfi-nő identitás megmutatkozásai, különböző megélései. Hozzátette: újra és újra felbukkannak elfelejtett információk az 1960-70-es évekből akár Szegedről, akár más városokból, hiszen az 1945 utáni időszak kutatása is hangsúlyossá vált. Ez utóbbira jó példa a kommunizmus időszakának új aspektusokból való vizsgálata a hazai zsidóság helyzetét illetően.

Csősz László ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy rögtön a háború végeztével beinduló emlékezési aktusok és közösségi gyászmunka máig meghatározó szimbólumokat alakított ki. Ugyanakkor szinte azonnal megindult a holokausztra adott zsidó válaszok dokumentálása, ami a vasfüggöny keleti felén a későbbi években egy időre háttérbe szorult. A sztálinista Rákosi-korszak „teljes szilenciummal” sújtotta a vészkorszakot, azaz a megemlékezések a közterekről a temetőkbe szorultak vissza, míg a Kádár-korszak emlékezetpolitikai kereteit a kontrollált közösségi emlékezet és a gyakran lefojtott. egyéni és családi emlékezés kettőssége határozta meg.

Frauhammer Krisztina többek között beszélt arról is: sokszor elhangzik a holokauszttal kapcsolatban, hogy elmesélhetetlen történet és ábrázolhatatlan trauma, mégis

azt tapasztaljuk – és ez a kötet is azt mutatja –, hogy a traumákat átélt emberek érzései, érzelmei, emlékei egyre gyakrabban kerülnek egy-egy tudományos elemzés középpontjába. 

S hogy ez visszaköszön-e ebben a kötetben? Csősz László azt válaszolta: új kérdésfelvetések és módszertani trendek tanúi lehetünk, mert paradigmaváltás-szerűen előtérbe került az interdiszciplinaritás, valamint a mikrohistória és megéléstörténet. Történelmi forrásként fókuszba kerülnek sokáig „másodrangúnak” tartott tárgyak, fotók, személyes dokumentumok, amelyek új jelentést, funkciót kap(hat)nak, fel- és leértékelődnek.

Mezei Hanna ehhez azt tette hozzá: már eltelt annyi idő a második világháború befejezése óta, aminek eredményeként felszínre kerülnek olyan történetek, sorsok, amelyekről korábban – például – politikai okokból ne, lehetett beszélni. De az eltelt idő tette lehetővé a transzgenerációs traumahordozás kutatását is, amiről ugyancsak szó van ebben a kötetben.

A tanulánykötet teljes terjedelmében letölthető a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár honlapjáról:

A könyv tartalomjegyzéke 

Csősz László: Az emlékezés rétegei. Szerkesztői előszó

Gyűjtemények és emlékezet

Toronyi Zsuzsanna: A holokauszt öröksége. 80 évvel később
Jablonczay Tímea: Archívum az archívumban. Adalékok a hatvanas évek holokauszt-emlékezetének történetéhez Benoschofsky Ilona hagyatékából
Frauhammer Krisztina – Pataricza Dóra: „Apák nélkül – Nők és gyermekek a szegedi holokausztban”. Holokauszt-kiállítás a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának forrásain keresztül
Csapody Tamás: A bori tárgyak. A bori munkaszolgálat részleges tárgyi reprezentációja

Emlékezethelyek

Bohus Kata: Korai gyász. A vészkorszakra való emlékezés formái és funkciói a magyar zsidó közösségekben a háború után
Bányai Viktória: „…és vigyék ki a hamvakat a táboron kívül Tiszta Helyre…” RIF-szappanok és auschwitzi hamvak magyarországi emlékművekben
Bódi Lóránt – Mezei Hanna: „Nagyszerű emléke legyen a zsidóságot ért hatalmas szerencsétlenségnek”. A Kozma utcai (Rákoskeresztúri) emlékmű keletkezésének története
Paul Gradvohl – Maxime Daniel: Az Ismeretlen Zsidó Vértanú Emlékműve a Magyar Zsidó Levéltár forrásainak tükrében

Egyén és emlékezet

Dunai Andrea: Üldözött zsidó versenylótenyésztők
Huhák Heléna: Rózsa levelei. Weisz Emil bergen-belseni naplója (1945)
Novák Attila: Borsa Mihály évtizedei. Egy unortodox magyar zsidó vezető a szocialista állambiztonság árnyékába
Vajda Júlia: Visszafelé haladva. Nekifutásaim egy elmesélhetetlen történet elmesélésének

(Mazsihisz.hu)